Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
A Relic nem támogatja tovább a Warhammer 40,000: Dawn of War III-at [hozzászólások]
Talán ennyi pénzt még meg is érhet. Nem hagyott amúgy mély nyomot, talán két pályát tudnék felidézni összesen, nagyon felejthető lett a kampány.
Azt olvastam, hogy az jól sikerült és elég változatos küldetések vannak. A sztori állítólag nem olyan jó, de nekem a játékélmény számít leginkább, az eddigi DoW játékok sztorija is elég kusza volt számomra így, hogy az univerzumot amúgy nem ismerem. A multi lett állítólag nagyon elrontva, de az engem hidegen hagy, csak a single tartalom érdekel bármilyen játékban, 4.000 Ft pedig reális ár egy ~ 20 küldetésből álló kampányért. Hétvégéig eldöntöm még, mert most már belekezdtem más játékba és a következő végigjátszásra tervezett játék is ott a listámban, szóval kb. májusban tudnék nekiállni, bár ennél alacsonyabb áron nem fogják adni egy jóideig.
Persze a hátulütő az, hogy kiegészítő már nem lesz, szóval a teljesen nyilvánvalóan ez okból kihagyott Chaos-t már nem kapjuk meg.
Persze a hátulütő az, hogy kiegészítő már nem lesz, szóval a teljesen nyilvánvalóan ez okból kihagyott Chaos-t már nem kapjuk meg.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Nehogy kiadj ezért a baszásért bármit is. Az egyjátékos kampány pont annyira igénytelen mint a termék egésze. Ez a kupac szar a szemétbe való volt, már az első gameplay videó után.
A hírt elolvasván gondoltam egyet és be is igazolódott a sejtésem. Szóval fellestem Steamre és 13,59 euróért vágják hozzá az emberhez február 19-ig. Eddig még kimaradt nekem a játék, de ennyit megér az egyjátékos kampány.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 18:17
- The Blood of Dawnwalker [15]
- 11:34
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [7]
- 11:15
- Ki mivel játszik mostanában? [8307]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
