28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

The Witcher



Írd ide hozzászólásod:

davkar9
davkar9 [11531]
Hát most a 3. fejezet egyből azzal indult, hogy egy szál lenge hálóingben megvizsgálta. Amint az közismert a 2 elején az első választásától függetlenül (Hos pedig jól mutatta, hogy Shanira is lett volna igény) megkapjuk Trisst. Mondjuk pont az ilyenek miatt csóválom a fejem értetlenkedve a 3-ban, hogy Yen miért csak Geraltot basztatja. Könyvben is volt "éppen külön #29" illetve "de hát szakításban voltunk" (Fringilla ), de itt konkrétan nem is tud arról, hogy létezett/ik. 2-ben majd figyelnem kell mert arra nem emlékszem pontosan, hogy éppenséggel Triss is tudott e róla, hogy Yen életben volt, vagy csak azt a megbízást kapta, hogy tartsa távol Geraltot mindentől.

Roche-nemTriss úttal kár, hogy a 3 nem foglalkozott, kicsit karakteridegen volt R-től, hogy elhagyja a kislányt valahol.
Iorveth-nemTriss utat tervezek most a nagy újrára. Ennek sincs sok értelme, de úgy rémlik, hogy ebben a felállásban több könyves utalás van.

LM: hát passz, mindig is easyn játszottam. Nekem csak a koska volt az izzasztó, lehet Javed csak ehhez az élményhez van hozzácsapva. Berangar mintha élve is mindig meghalna, összeesik sérülten vagy valami. 3-ban egy kardot lehet elkészíteni, amin dolgozott még KM-i tartózkodása alatt.

Cahirt és az egész csapatot felsorolja, de nem jelzi külön, hogy csak képzelődés, illúzió, ahogy értelmezzük formában voltak jelen. Regis barátságát viszont egyértelműen elmeséli, plusz Geralt "ja persze, meg volt sárkány barátom is?" kérdésére pedig bedobja Három Csókát is.
subject17
subject17 [7056]
Amúgy W2-ben meglepően könnyen kikerülhető Triss, pedig még csak nem is törekedtem rá. Alig párszor beszéltem vele prológus után, aztán - na jó, ha már W1 topik, nem bízom a véletlenre... -
SPOILER
miután elrabolják, soha nem is láttam egészen a legutolsó jelenetig. I mean, segíteni Roche-nak, vagy megmenteni Trisst? Pft, who chooses the latter.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

davkar9
davkar9 [11531]
Sebaj, úgyis a rólpléj most a lényeg. Amikor csak lehetőséget kapok Triss megy a friendzoneba. Így is lesz bőven alkalom, amikor mindentől függetlenül ránk lesz kényszerítve.

LM: Easy. Bestia sosem okozott gondot nekem. Javeddel és a koskával jobban szívtam eddig minden alkalommal.

Ami nem igazán tetszik és mintha úgy rémlene, hogy ez mindig is így volt, a mentés. 1. fejezet végére másfél gigányi mentésem volt. Mappából kellett törölgetni mert játékon belül ez egy rémálom, mindig a lista tetejére ugrik.

(Plusz a gwent után a kockázás már nem adja. Rng olyanokat pörget néha, hogy a hajamat tépem.)
subject17
subject17 [7056]
Szerintem az ágyas jelenet alapvetően így van W3-ban, én azt már XOne-on játszottam import nélkül.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

davkar9
davkar9 [11531]
Könyvek után végre belekezdhettem. Heh, ennyi év után egész gyorsan felszínre törtek az emlékek, 1. fejezet lazán le is ment szinte csukott szemmel. Most sokkal jobb hangulatomban talált el a játék, egészen élvezem. Kopottas a grafika, ugyanakkor most nem zavar, a harccal pedig nem tudom már mi volt a baj múltkor, ezúttal egyből ráállt az ujjam a ritmikus kattintgatás.

Triss kártyáját ebben a végigjátszásban nem kértem el (a többiekével sem foglalkozom). Kíváncsi vagyok Yen így is lehajítja e az ágyat. Bár valószínűleg a könyves esetre hivatkozik, nem hinném, hogy két játékon keresztül érzékelné ezt a mentési zászlót. Na de majd kiderül, ha odaérek.

Ingame könyveket is gyűjtögetem, sok saga fejezetek előtti bevezető van ezekben szinte szóról szóra átemelve. A Tiszteletes Abigal sütögetése mellett a Tűzkeresztség ugyanilyen szituációjából átvett mondatokkal "érvel". Először játszom angol nyelvvel is és akad szép számmal olyan is, amit a fordításban elintéztek két szóval, közben pedig ott vagy 2 mondatnyi könyves utalás van.

Vissza

Fórumszabályzat