Fórum » Beszélgetés a játékokról
Assassin’s Creed Valhalla
Én a macisat kimaxoltam (full set és a két fegyver is medvés), raven-ből pedig a hasznos skilleket és természetesen a 4 adrenalin slot-ot. Úgyhogy igazából innentől már csak csipegetek folyamatosan...
Én a Mentorral szemezgettem még régebben. Esetleg ha sikerül összeszedni annyit, hogy kettőt is fel tudjak fejleszteni maxra akkor a Thegn ami még jó lehet. Csak ahhoz az is kellene, hogy bear ágon is kimaxoljak mindent. Most úgy áll, hogy raven-en mindenhova tettem pöttyöt, a másik kettőnél a nekem fontos skillek megvannak és most nézegetem merre haladjak. De már fel van oldva a teljes csillagtérkép.
Fegyveren is gondolkozok még, bár eddig bevált a doppelhander. Kivéve mikor desyncet okoz
Talán a néhai Kalib úr jöhet még szóba.
Vagy meggyőzöm magam arról, hogy nem is drága a Helix Credit és draugr. Mert egyébként ott a teljes csomag tetszik, de ha már eddig megálltam akkor nem most akarok elgyengülni.
subject17: Majd ha az összes tagját leölted a Rendnek megkapod. Az meg csak a vége után. Ennek pont utánanéztem

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Az megvolt, hogy Feast összehívás meg buff, de hogy hol a kolomp, azt nem vágtam.
Tegnap végre összeszedtem egy csomó aranyrudat és felfejlesztettem az íjat és a brigandine set-et mythical-ra, nagyon állatul nézek ki! Végignéztem direkt az összes elérhető páncélt neten, de ez tetszik a legjobban. A Thor set még király, de azt nem lehet összeszedni a játék befejezése előtt elvileg.

Pedig a játék fel is hívja rá a figyelmedet mikor elérhetővé válik a Feast
Kis képpel a jobb oldalon.
Tegnap haladtam a sztorival is (és kiporszívóztam egy újabb területet), hát nem kicsit idegesített fel a játék, de a végén legalább elégtételt kaptam...
SPOILER
Valami azt súgja Odin (?) barátunk is hasonló idióta lesz, már eddig is voltak érdekes megszólalásai átvezetőkben, de egyre furcsább. Szerintem ma megcsinálom az Asgardos szálat, legfőbb ideje már. Hátha ad valami pluszt hozzá.
Viszont itt legalább reagált a játék arra, hogy már megcsináltam a területet előre és két küldetést rögtön ki is pipált ahogy megkaptam. Tudtam én, hogy megéri menet közben felgyújtani mindent.
Mondjuk addig már nem futotta mikor horgászni kellett, hogy mondhassam "Figyi már haver, nem három, de hét angolna van nálam".
Egyébként power level 259, haladok

Tudtam előre, hogy ez az Ivarr egy pöcs, de hogy ekkora az még engem is meglepett...Ceolbert megölése nélkül is örömmel öltem volna meg, de így "jó halált" sem kapott. Bár nem tudom, hogy lesz-e ennek következménye, a tesónak elmondtam.
Valami azt súgja Odin (?) barátunk is hasonló idióta lesz, már eddig is voltak érdekes megszólalásai átvezetőkben, de egyre furcsább. Szerintem ma megcsinálom az Asgardos szálat, legfőbb ideje már. Hátha ad valami pluszt hozzá.
Viszont itt legalább reagált a játék arra, hogy már megcsináltam a területet előre és két küldetést rögtön ki is pipált ahogy megkaptam. Tudtam én, hogy megéri menet közben felgyújtani mindent.
Mondjuk addig már nem futotta mikor horgászni kellett, hogy mondhassam "Figyi már haver, nem három, de hét angolna van nálam".
Egyébként power level 259, haladok

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Azért látszik, hogy mennyire vakon vagyok így 40+ órával.
Vinland küldetés ezer éve megvolt és mutatta, hogy beszéljek Randvival, de mivel nála nem volt ilyen beszédopció, így gondoltam, hogy valami bug.
Aztán így 40 óra elteltével valamilyen oknál fogva lejjebb vittem a kurzort a Randvi térképen és lássatok csodát, Vinland küldetés!!! Én besírtam!
A másik, ami szintén ennyi idő elteltével lett meg, az a kolomp, amivel lakomára hívom össze a település lakóit. Végül is csak kiszúrta a szememet a bejárat mellett... 

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 2. Több mint adattároló: a QNAP TS-473A NAS
- 3. Cyberpunk diorámákat alkothatsz a Midnight Momentsben
- 4. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 5. Felújítást kap a Croc 2 is, év végére várható a Kingdom of the Gobbos
Legfrissebb fórumtémák
- 16:27
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15146]
- 16:06
- Szét*** az ideg [5535]
- 21:53
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [6]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]
- 13:02
- Kiderült végre, hogy mikor jön a következő Aliens-játék, pontos dátumot kapott az Aliens: Fireteam Elite 2 is [hozzászólások] [1]