Szenvedély nélkül a foci halott.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Fradi
Azért akkor kezdték, mert addig még volt remény akár egy X-re (mondjuk szerintem nem sok), de utána már semmire sem.
Elúszni látszik.
Vagy 3-4 red flaget kaptam tegnap, hogy ne menjek ki, de csak sikerült. Ilyenkor, amikor eldöntöm, hogy kimegyek egy-egy meccsre, mindig ott motoszkál a fejemben, hogy miért járok ennyire ritkán, aztán bent már leesik.
Az első félidő jelentős részét végigkommentelte egy manus ezen a klasszik alkesz-bagós hangján, nyilván olyan hangerővel, hogy csak én halljam, de kellően zavarjon. Levegőt venni nem tudott úgy játékos, hogy abba ne talált volna valami kivetnivalót. És bármelyik szektorba megyek (tegnap a C1-be sikerült jegyet venni), mindig akad egy ilyen.
A rigmusok iszonyatosan bárgyúak, mintha egy káromkodni éppen megtanult nyolcéves írná a dalszövegeket, de az a legnagyobb rejtély, hogy miért Haraszti védhetetlen szabadrúgása után kellett elkezdeni kurvagyengézni (capói utasításra!), arról aztán végképp senki nem tehetett, viszont pont az előtte lévő 10-15 percben mutattunk értékelhetőt az egész meccsen.
Egyetlen pozitívum Böde Dani köszöntése volt.

Basszus tényleg, hát persze.
Mindenesetre rem megtolja a hosszútávúmat

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
EL-re nem nevezhető...
Szenvedély nélkül a foci halott.
Besic is back
Háát kiváncsi leszek..
A tegnapit 'természetesen' nem tudtam nézni, de ha az eredményt nézem, ez benne volt és
és persze nehezen, de elfogadható ami a szűk zakót illeti.
Háát kiváncsi leszek..
A tegnapit 'természetesen' nem tudtam nézni, de ha az eredményt nézem, ez benne volt és
és persze nehezen, de elfogadható ami a szűk zakót illeti.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 16:58
- Ki mivel játszik mostanában? [8263]
- 14:22
- Helyzetjelentés [157650]
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]