Milyen könyvet olvastok mostanában?

Markovics Botond - Felfalt kozmosz

Botond előző regényét a mai napig nem fejeztem be, de ezt kipörgettem szinte azonnal. Az elején azt éreztem, hogy az álnév kispadra ültetésével itt valamiféle minőségi ugrás lesz, és annyira jól adagolta a regény a fejezetek végén a cliffhangereket, hogy nagyon sokáig ez volt a kedvencem az írótól.
Sokmindent érintünk, van, amire nem jut elég karakter, de sok hiányérzetem nem volt. Érzek áthallásokat a Háromtest-regényekből, különösen az Einstein-hajó kalandjaira gondolva, és azzal összevetve valóban lehet egy olyan érzése az embernek, hogy el lett egy picit kapkodva a dolog, de ezzel őszintén sok problémám nem volt.
Viszont továbbra is az van Botonddal, hogy nagyon belelovallja magát a dolgokba, és nem fogja vissza magát, elkezd sok lenni. Szinte minden regényében ott vannak az anyagnyomtatók, és mindig az az érzésem, hogy végtelen mennyiségű bármilyen anyag a rendelkezésére áll, és ezzel oldja meg a bonyodalmakat, így igazából csak az idő az ellenség, de az sem tud most olyan fenyegető lenni, mint az Időutazás napjában/tegnapjában. Minden regényének kb a közepén ott van egy mindfuck helyszín, ezek a legérdekesebb részek mindig, és ez ezúttal is így van.
A szívem csücskei ezek a történetek, ahol valami globális vagy univerzális, értelmezhetetlen jelenségre kell reflektálni, és ez amúgy rohadtul jól működik, tök jó a feszültség, ami végigkíséri a felfedezést. Azzal már volt gondom, hogy a főhősök kb végig a legfontosabb emberek maradtak a nem csekély méretűre duzzadt emberi civilizációban, ráadásul egy családhoz tartoznak, de csak így lehetett kivitelezni, hogy a globális jelenségeket, problémákat viszonylag intim közelségből éljük át.
Botond iszonyatosan jól ír, egyre jobban, nagyon jó alapötleteket talál ki, jól dolgozza ki őket, baromi jól alkalmazza a ma még csak teóriákban létező fizikai fogalmakat, ráadásul itt volt egy kis szintlépés is a mindfuck vonulat bemutatásában. Ugyanakkor néha elférne egy kis visszafogottság, kevesebb horror, és több, még több oldal. Ugyanis én nem érzem befejezettnek a sztorit, szerintem kb 100 oldal hiányzik, és most nagyon az az érzésem, hogy direkt hagyta így, hogy lehessen folytatni.
Amúgy talán a kedvenc kortárs szerzőmről beszélek, de még mindig nincs meg a magnum opus, de ha minden igaz, továbbra is zsong a feje az ötletektől, előbb-utóbb csak meglesz a 100/100-as regény is.