Normalon indultam, volt néhány respec, kipróbáltam mindent. Menet közben feltoltam hardra, mert túl könnyű volt. Évek óta szerintem ez az első játék, amit nehezebbre vettem.
58-as szinten kivégeztem a kampányt. Mondom, akkor már elmegyek 60-ig. El is mentem, aztán valami piros térképes pokoljárásba keveredtem, ahol véget nem érően jöttek az ellenfelek, és kaszáltam. Nagyjából 20-as paragon szinten jöttem rá, hogy mi ez az egész, mire jó a cinder. A Hentessé válás eleinte nem tetszett, de lenyomtam a kötelező 6 arénát vele, ami a szezon szintlépéshez kellett. Ami ahhoz kellett, hogy az artificer részt feloldjam. Ami azért kellett, hogy fejlesszem a glyph-eket. Ami azóta is piros amúgy, szóval a fene tudja, mi kell hozzá.
Mire feleszméltem, már 60-as paragon szinten voltam, mert, mondom, csak feloldom a Doomos cuccokat. Még kettőt nem sikerült. Közben mentem egyre feljebb a nehézségben, most Torment 1-en vagyok, és 68-as paragon. Azt hiszem ennyi elég lesz
Talán csak még egy dungeon, hogy feloldjam a 3. szezonszintet...
Meg megnézem, mi kell a glyph fejlesztéshez (magasabb artificer pit teljesítés?). Nem mintha így is nem gyaknék le mindent az utamban, és meg sem rezdül az életerőm, csak nagy ritkán. A plusz 2-2 harcos és varázsló csonti igen nagy OP, így 11 csontvázam van, és a gólem.
Na, de aztán abbahagyom
Ja, de még azért kell vagy 120 doom pénz...Dark Archon
