„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Helyzetjelentés Extra
Pont erről írtam én is, de sebaj. Ne legyünk naívak, az AI-interjú nem az ATS-féle előszűrést fogja kiváltani, hanem vélhetően beékelik majd a folyamatba. Így most eggyel több akadály lesz a jelöltnek, ami miatt fennakadhat a szűrőn. És az eddigi benyomásaim alapján nem vagyok meggyőződve róla, hogy egy erre fejlesztett AI majd interjúztatóként biztos tévedhetetlen lesz.
S gondolod, hogy az AI előtt nem használtak szoftvereket, minden egyes CV-t ember olvasott el? Hát, nem. Vagy feldobták a levegőbe a kupacot, ami az asztalra esett, azt nézték át. Ennél meg akkor már jobb, ha legalább elemzi egy AI. Attól, mert máshogy hívják, ez is csak egy szoftver marad.
Dark Archon
Álláskeresésben vagyok, így a céltalan doomscrollingot a LinkedInen való céltalan doomscrolling váltotta ki az életemben. Ennél még érdekesebb az a poszt, ami most szembejött velem:
500 jelentkező egyetlen pozícióra? Az előszűrésnek nem kell napokig tartania.
Az XY abban segít, hogy ne a jelentkezők előszűrése vigye el a toborzási folyamat jelentős részét. Z, a ZYX AI-alapú virtuális toborzási asszisztense természetes, hangalapú interjút folytat a jelöltekkel.
Kevesebb idő az előszűrésre
Nincs interjúidőpont-egyeztetés
Minden jelöltről összefoglaló készül
Több nyelven is használható
Na, most kezdjük ott, hogy már az ATS-rendszereken keresztülverekedni magam is már szinte egy külön szakma, elég sok időt kell beleölni minden jelentkezésbe, ha azt szeretném, hogy egyáltalán élő emberhez is eljusson a CV-m. A nem túl távoli jövőben meg már AI recruiterekkel is beszélgethetek. Hogy megkönnyítsem mindenki dolgát, létrehozok magamnak egy AI-alteregót, hogy majd ők ketten beszélgessenek. AI-alteregót, ha felveszik, garantáltan sikeres lesz, az AI-főnök hamar előlépteti, de az AI-kollégái is kedvelni fogják, ő lesz a partiarc az AI-bulikon.
Disclaimer: többször megírtam már ezen a fórumon az AI-parámat, holott mostanra már magam is napi szinten használok AI-t (hangalapú interjú-szituációkat gyakorlok pl.
). Bármennyire is igyekeztem a personal context kialakításakor, van az a fajta mesterkéltség, amit fizikailag képtelenség belőle kigyomlálni. Normál esetben egy emberi HR-es érti az apró rezdüléseket, a humort stb., ideális esetben képes olyan interjút levezényelni, hogy a végeredmény ne egy generikus kérdezz-felelek, egy "én ezt mondom - te ezt mondod" dinamikájú műbeszélgetés legyen. A jelentkező kérdéseiről nem is beszélve. És abból kiindulva, mennyire "fejlettek" multik és tech cégek ATS-rendszerei és chatbotjaik, nem tudom elképzelni, hogy az AI-interjúztató képes lesz-e eldönteni, hogy a jelentkező beleillik-e a jelenlegi csapatba vagy egyáltalán tényleg szeretné-e a munkát. Ja, értem, az összetettebb/emberibb kérdéseket majd felteszi a HR-es, ha majd a jelentkező elsorolta a megfelelő keywordöket az AI-interjú során. 

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 13:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8300]
- 13:09
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [14]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]