Én előbb a 2002-es Millenium Challage-el kezdeném. (gondolom sokan olvastak már róla)
2002-ben a Pentagon igazi csapatokkal, technikával, hadászati eszközökkel és szimulált gyalogsággal/egyéb felszereléssel a sivatagban egy mesterséges csatateret hoztak létre, az USA haderejének és az ellenség erejének felmérése szempontjából.
A háború.
2007-ben A Perzsa-Öbölben (Irak) az USA (kék csapat) háborút indít egy diktátor országa (piros csapat) ellen. A hadgyakorlatot 2 évig tervezték, s a piros csapat vezetésére a 64 éves Van Ripertet kérték fel. (ő a valóságban úgy gondolja, hogy a high-tech csodatechnika nem elég egy háború megnyeréséhez).
A nyugalmazott tábornok az amerikai megelőző-csapás elméletet felhasználva egy "még megelőzőbb" csapást indított: civil hajókat és polgári gépeket küldött ki a vízre/víz fölé a csata megkezdése előtt. A mozgó polgárijárművek százainak helyzetét az USA vezetése nem bírta nyomon követni, így azok váratlanul csapódtak be a lomhább csatahajókba. Ezzel egyidőben Van Ripert a kis naszádokról és motorcsónakokról az Irakiak számára is beszerezhető Silkworm cirkálórakétákkal szórta meg az anyahajókat. Ripert megsemmisítette a flotta repülőgép-anyahajóját és két helikopter-hordozóját, valamint 16 hajót rajta több ezer amerikai katonával. Ez ha a valóságban történik meg, akkor nagyobbak a veszteségek, mint Pearl kikötőjében.
Ebben a pillanatban a meglepődött gyakorlat-vezetés kijelentette: ez nem történhetne meg a valóságban, tehát egyszerűen visszapakolták az elsűlyesztett egységeket az öbölbe. 4 nap múlva ezért lemondott Ripert, de addig történt egy-két dolog: a kék csapat megbénította a piros kommunikációát, azonban Ripert ismét meglepően járt el: a minaretekből kiabálók üzeneteit motoros futárok szállították a célobjektumhoz. Ezek után a kékek kérték, hogy Ripert még vonja is vissza csapatait a tengertől, hogy azok parta szálhassanak, ezt még megtette, de ezt követően (parancsait megtagadták) elhagyta a hadgyakorlatot.
Ennek az egész hadgyakorlatnak az ország és a világ előtti bizonyítás volt a célja, mégis egy nyugalmazott tábornok könnyedén szétzúzta az USA modern flottáját, tehát a háborút "megelőzte".
A kérdésem: vajon a XXI. sz. hihetetlen technikája mit számít? Az USA már a II. Vh-ben úgy szétbombázott területeket, hogy saját tankjai nem tudtak ott átkelni. Mégis egész Irakot nem lehet lebombázni, a stratégiai pontok megsemmisítése után még mindig súlyos szárazföldi harcok várhatók, mert az iraki katonák el tudnak rejtőzködni. Az USA Jugoszláviában meg se kockáztatta a partraszállást, hiszen simán megszívta volna (az USA-nak elég párszáz katonát vesztenie, hogy a Kongresszuson belül elég ellenállás bontakozzon ki, hogy megvonják a bizalmat az Elnöktől). Afganisztánban mind az ENSZ, mint az USA támaszpontok (melyek stratégiai helyen vannak) el vannak barikádozva, hiszen Afganisztánt nem foglalták el, csak néhány pontot szálltak meg (vannak ma is gerilla-harcok). De Irak se nem Jugoszlávia, se nem Afganisztán. A nép, a katonák, a vezetés, senki nem kér az USA-ból, a kézifegyverek és a kisebb harci járművek a bombázások után is megmaradnak, és a sivatagi harcmodorban és az otthon megvédésében érzelmileg erősebb iraki ellenállás szét fogja zúzni az amerikai tengerészgyalogság technikai fölényét. Egyesek szerint a gerilla harcmodorban és közvetlen támadásban is harcoló katonákat több tízezres áldozatok árán lehet csak legyőzni, s amerika ezt nyilvánvalóan nem fogja vállalni.
Marad a bombázás, ill. Törökország esetleges katonai támogatása (amit jelenleg elutasít, de ne felejtsük: területi követelései vannak Irakkal szemben!) Az egy pontba összpontosított- és a szőnyegbombázással a sivatagban sokra nem mennek. A célobjektumok megsemmisülnek, de ettől még eredményt nem érnek el. A kérdés, hogy a katonai nyomás, a civil áldozatok, a veszteségek hatására a nép/vetezőség új hatalmi csoportot juttat e hatalomra. Nyilvánvalóan az USA célja egy olyan hatalom, amely őket támogatja (nyílt út az olajhoz és az ércekhez), ugyanakkor az USA ellenzi a kurdok hatalomra jutását. Hogy a magyar földön kiképzés alatt álló iraki ellenzékiek szerepe mi lesz, kérdéses. Ha az USA nyomására a vezetőség lecserélődik, ezen amerika-barát politikusoknak és katonáknak még nincs biztos helyük a vezetésben. Szaddam halála önmagában szintén nem elég egy egész rendszer megbuktatására, tehát az USA addig fogja folytatni a harcát Irak (és lassan a legtöbb még nem USA-párti arab ország) ellen, amíg a saját érdekeit nem érvényesíti. Hogy ez 2003-ban vagy 2010-ben történik meg, nem tudni. Hogy az USA vállalja a totális háborút, kétséges. De amíg ők ezen dilemmáznak, a világgazdaság megszívja, egyes országok USA-vazallussá válnak és USA-ellenségnek titulálva gazdaságilag ellehetetlenülnek, a világ csak veszít.
"A bölcselet csupán költészete azoknak, mikről még nincsen fogalmunk" M.I.
