Az úr hangjában olvasható zárszó szerint - amit a fordító,kiadó,szerkesztő írt - ez a mű Stanislaw Lem regénykorszakának záródarabja.
Persze ez nem jelenti azt,h "rendes" pályáját otthogyta volna,tudományos jellegű munkái igen szép számban születtek, de utolsó regénye biztosan Az úr hangja volt. Ha tévedek akkor bocs, nekem sincs teljesen biztos infóm,bár kétlem h a szerkeztő olyan dolgot közölne az olvasóval, amiben ő maga és a kiadó sem biztos 100%-ig.
Muad-Dib, aki a helyes utat látja
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Solaris
Muad,
a solaris ('61) és az úr hangja ('68 ) között mindössze pár év van, hálistennek előtte és utána is meglehetősen aktívan írt.
a solaris ('61) és az úr hangja ('68 ) között mindössze pár év van, hálistennek előtte és utána is meglehetősen aktívan írt.
Én Az Úr hangjával kezdtem, és utána jött meg a kedvem a Solarishoz.
Mellesleg a Solaris S.L. első írásai között van,míg Az Úr hangja az utolsó műve. ( Sokkal kiforrottabb,tartalmasabb és elgondolkodtatóbb .) Persze nem árt ha egy kicsit járatos vagy a fizikában(elég sok szó esik róla,és ráadásul a brutálisabb részéből-atomfizika-kvantumfizika + relativitáselmélet ), továbbá előnyös ha otthon vagy filozófia téren is. ( Nem lexikális tudásra gondolok, inkább csak ráhangoltságra, fizika és filozófia téren is. )
Lényeg, h légy nyitott és befogadóképes!
Ha sikerül, életed egyik legnagyobb intellektuális élménye lehet.
Alapvetően fog megváltozni a világról alkotott képed.
Tartalom röviden: Információkat kapunk a világűrből. Kérdés, ami felvetődik: Képesek vagyunk-e befogadni, helyesen értelmezni?
Összegyűjtik a világ "legnagyobb" tudósait,filozófusait,stb. és együttes erővel próbálják megfejteni a kódot.
Fontos infó: Nem szokványos sci-fi-ről van szó. Stanislaw Lem gondolkodásmódjába kapunk bepillantást, amit erősen szkepticizmus és irónia jellemez.
Az Úr hangja egy csodálatos elme képzeletvilágának és a kegyetlen valóságnak fantasztikus ötvöződése.
UI: Antikváriumban keresd a könyveket, hivatalosan már nincsenek forgalomban.

Egy kérdés:
Melyiket olvassam el előbb, az Úr hangját, vagy a Solarist?
Melyiket olvassam el előbb, az Úr hangját, vagy a Solarist?
"i hurt myself today | to see if i still feel | i focus on the pain | the only thing that's real..."
Sajnos a Tarkovszkij-féle Solarist nem láttam még,már lassan 1 éve kutatok utána,de semmi nyoma...
A dán rendező-féle változatot Debrecenben még nem adják,de arra is nagyon kiváncsi vagyok.
A könyv szerintem fantasztikus volt.
Olvasta vki?
Bár a legjobb Stanislaw Lem könyv egyértelműen AZ ÚR HANGJA volt, pályájának csúcsa. Filozófiai magaslatokba szökken Lem írástudása ebben a műben.
LERAKHATATLAN és FELEJTHETETLEN!
Ilyen tartalmas,olvasmányos,elgondolkodtató könyvet ritkán olvas ember.
Mindenkinek csak ajánlani tudom,akit egy kicsit is foglalkoztatnak az emberiség - mint civilizált lény - problémaköréhez kapcsolódó kérdések.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 23:28
- Ki mivel játszik mostanában? [8305]
- 22:31
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [4]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]