Amit te mondasz, az is mind igaz, de nem cáfolja az általam leírtak valóságtartalmát. Sőt, annak a logikus folyománya, amiről írtam.
Mivel olyan a trend a játékpiacon (pontosabban: az emberek fejében!) amilyen, ahhoz kell alkalmazkodni. A csehek ügyesek, kihasználják a lehetőségeiket. Hát persze hogy igazuk van. Mondtam, hogy nem tehetnek a helyzetről, ők csak meg akarnak élni belőle.
Hogy a világban csak így lehet most nyomulni, ahogy a cseh játékfejlesztők teszik, az tényvaló
, ezt senki nem vitatja. Épp csak azt merészeltem mondani, hogy szerintem jobb lenne, ha az emberek úgy általában (Amerikában meg különösképpen) egy kicsit nyitottabbak lennének a világra, a más kultúrákra, a másik emberre. Ha elutaznak egy másik kontinensre, akkor nem hamburgert ennének és kólát innának, hanem kipróbálnának valami helyi specialitást. És örülnének akkor is, amikor a helyi sajátosságokra épülő, máshol hitelesen el sem készíthető unikális játékokkal játszhatnának a PC-jükön is, nem pedig ugyanannak a (HAZAI) témának a századszor előkapart változatával.
De ismétlem: ez csak az én vágyálmom.
Most már vili?-- Censored --


