Én is nagyon szeretem a Civilization-t és örülök annak, hogy lesz folytatása. Egyetlen egy dolgot azonban nem szabad elfelejteni, ez az a játék amin nem szabad túl sokat változtatni.
Nagyon kevés olyan játék van, ami sok év elteltével is játék, ami sok év után is jó marad, amit a klónok nem múlnak alul, stb. Ezek közül én személy szerint a Tetris, Elite, Civilization, Railroad Tycoon, és Wizardry VII, Sim City hatosfogatát említeném.
Amikor az Elite II megjelent ugyanilyen újdonságokat hallottunk, és messze nem ért el azt a szintet amit az Elite I, nagyon haram elfejtettük, a harmadik rész pedig bukás lett. Pedig mindenben fejlettebb "jobb" volt mint az első rész, csak éppen a mesterien eltalált egyensúly nem volt meg, ami egy játékot igazán jóvá tesz.
Szinte az összes neves játékosrozatnak a folytatásainál előfordul a hiba, hogy mindenen fejleszteni akarnak, de a remek egyensúly, hangualt elsikkad. Az Elite (Elite Plus, hogy pontos legyek), a Civilization, és társai ott vannak ma is a gépemen, és időnként játszok is velük. A fejlesztett, szebb, jobb folytatásokat viszont nem.
Nem hiszem, hogy egy Civilizationhoz hasonló szebb, összetettebb, de más játék képes lesz A CIVILIZATON lenni. Örülök neki, hogy lesz, de jobban örülnék, ha ma is születnének olyan játékok (nem szebb és fejlesztett folytatások) amik ennyi idő után is játékok tudnak maradni.
Nagyon sajnálom, hogy pont ez hiányzik, nincs aki ötleteket vinne a játékba, megtervezni, kitalálná, játékot csinálna. Legyen hasonló ehhez, ahhoz, de szebb, 3D, DirectX, egy kicsit rakjunk bele még ezt-azt... Nem így kell hozzállni, játékot kell csinálni.
Aki meg játékleírást ír, ajánl egy játékot annak KÖTELESSÉGE, hogy erre próbálja rászorítani a maga eszközeivel a fejlesztőket. Egy játék nem attól lesz játék, hogy egy API aláteszi a 3d effektet. Attól lesz játék, hogy mint JÁTÉKOT kitalálják, és JÓ programozók JÓ minőségben megírják.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Sid Meier's Civilization III (Előzetes)
Nagyon várom már!!!!!!! Mikor építgethetem már a Birodalmamat nem rel-time?!?!?!?
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Minden, amit tudni érdemes a The Dark Pictures Anthology: Directive 8020-ról egy percbe sűrítve
- 3. A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor
- 4. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 5. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
Legfrissebb fórumtémák
- 21:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1582]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]
