Nemrég rájöttem, hogy nagyon jó magammal beszélgetni. Sok a közös téma, megértem magam és soha nem veszekszem magammal. Kezdek azon gondolkodni, hogy komolyabbra fordítsam a kapcsolatom magammal. Esetleg megkérem a saját kezem... csak aztán nehogy visszautasításban legyen részem. Nem bírnám ki! Nem tudnék magam nélkül élni! De miért gondolok ilyen rosszra? Okos vagyok, szép vagyok, isteni az alakom. Miért utasítanám magam vissza? Biztos vagyok benne, hogy igent mondok! De azért drukkoljatok!

Az élet jó! Csak a világ szar...