Egy kis történet, ami tegnap esettt meg velem
Hát sajnos ez nem ilyen egyszerű
Tegnap jártam éppen a Fogyasztóvédelmi főfelügyelőségnél, ilyen ügyben.
MOndták: ennél a cégnél Én a több századik panaszos vagyok, de sajna semmit nem lehet tenni, csak max. polgári peres úton követelni vissza a pénzt.
A történet:
Maxtor 160Gb winchester MISTRAL-ban vásárolva, 2 év garanciával vásáolva 24999Ft. Persze a vákumcsomag már bontott volt, mert ugye cimke az kell rá. (Ez még később fontos momentum lesz!)
2 héttel a vásárlás után furcsa dolgokat kezdett a winyó produkálni: másolás közben megállt, aztán a windodws XP nem is látta már. újraindítás után elüntek a partíciók... Mivel optimista gyerek vagyok, gondoltam semmi baj, újraparticionálás, miegyebek, mert ugye garanciális winyó, ha meghalna majd kicserélik, az adatok meg hagy vesszenek...
kb 3szor játszotta ezt el velem. Eggyik reggel indítanám, nem látja a winyót az alaplap sem, nézem, nem pörög.
Mondom itt a napja, hogy a 3!!! hetes winyómat garanciában kicseréljék.
Irány a MISTRAL szervize, mondom mi a baj, nézik.
Körülbelül 5 másodperc vizsgálat után mondja a kedves fiatalember, hogy hát ennek el van repedve az ide csatoló felületét szegélyező műanyag keret. Mondom valóban, de nekem fel sem tünt, mert kb fél miliméteres repedés, ami attól keletkezik általában, ha állat módjára az IDE kábelt oda-vissza rángatva téped ki a winyóból... Persze semmi ilyet nem tettem. Mondom jó a szemed, de kizárt, hogy a winyó emiatt a repedés miatt halt volna meg. Igen-igen, de beszélni kell a főnökkel. Kb. 5 percre eltünt, majd jött vissza, a garanciát jelző kis cimke ÖSSZEFIRKÁLVA, hogy nehogy véletlenül látni lehessen mi volt a vonalkód, majd mondja sajnálja, de emiatt a repedés miatt nem él a garancia! Viszont látásra! Pislogok. Na jó! Telefon fogyasztóvédelem: Elmondom mi van. Mondják: kérni kell, vegyenek fel jegyzőkönyvet, hogy elutasítják a garanciális cserét. Hívom a MISTRAL-t mondom mi kell. Mondják: Ők nem hajlandóak semmilyen jegyzőkönyvre. OK!
fogyasztóvédelem: Ha nincs jegyzőkönyv írjak a panaszkönyvbe, akkor tudnak eljárni.
Én írok, köcsög segdugó XY várakoztat, mert megteheti. (azt hiszi) Hirtelen lesz jegyzőkönyv, ami tartalmazza, hogy a winyó-n már azért nincs garancia, mert szerintük nem szakszerüen lett beszerelve!!!
KÉSZ!
Elmegyek a fogyasztóvéfdelemhez!
Elmentem. Kedvesek, de nem biztatnak. Mondják: Ön a több századik, aki a MISTRAL miatt jár itt. Semmit nem lehet velük csinálni. Egyszerűen pofátlan módon kibújnak mindenféle garanciális kötelezettségük alól! Volt olyan aki magnófelvételt készített arról, ahogyan bántak vele a szervízben, hasztalan. Volt akinek a szeme láttára tépték le a garanciát igazoló cimkét, mondva, hogy már nem garanciális
Vicces. Csak ha valaki beperelné őket, akkor lehetne elérni valamit. De ki akar ezzel foglalkozni? 25000 Ft? Csináljak belőle 100000-t? A fogyasztóvédelem javaslata: Többet ne vásároljak ott, mert olyan, mintha a feketepiacon vásárolnék. NINCS GARANCIA SEMMIRE! Egyébként mondta, hogy ugyan ez a helyzet egy másik bolttal "kékhal" ott sem szabad vásárolni.
Most a winyót küldöm vissza Írországba, a gyár garanciában kicseréli, csak a kijuttattást kell megoldanom. Tuti bennelesz 10000Ft-ba.
Az egész onnan indult, hogy ilyen értékű winyót nem akartam gari nélkül venni. Hát ha utána számolok 2 vehettem volna ebből a pénzből feketén.
MINDENKIT ÓVA INTEK ATTÓL? HOGY A MISTRALBAN VÁSÁROLJON!!!
Tapasztalat!
ÉS A FOGYASZTÓVÉDELEM JAVASLATA!!! Nekem ezt javasolták!
