Én a robot

Egy film, ami előrevetíti a jövőt. Nem, nem az emberiségét, hanem az akciófilmekét. Szomorú jövő ez, nagyon silány képet kapunk, ha beülünk a moziba. Tegnap néztem meg minden idők legjobb akciófilmjét, Die Hard-Drágán add az életed a címe. Eddig kb. 50-szer láttam, az Én, a robot is friss élmény, szóval nézzük. Az I, robot látványa kimerül 2 db belassított jelenetben, egyikben robotpajti kiugrik az ablakon (wowwww....) másikon Will barátunk ugrat motorral, hogy megmentse az ártatlan kisfiút. Ennyi. Végén még vmi ugrabugra, de az nem maradt meg. Die Hard: sikeresen felrobbantanak benne egy helikoptert, egy különlegesen képzett rendőrségi osztagot, ripittyára lőnek egy rendőrautót, és nem utolsósorban totálisan rombadöntenek egy 30akárhány emeletes toronyházat. +van egy szerethető főhősünk, aki hiteles, legalábbis abban a tekintetben, hogy emberi tulajdonságokkal rendelkezik:fél és félt. Ráadásul nem csak ő ilyen megnyerő, mert Hans Gruber barátunk sem egy egysíkú főgonosz és a Reginald Verjohnson által megformált rendőr sem egy átlagsegítő. Tehát a hozzávalók megvannak, a recept működik. Mindeközben robotos barátainkat egy olyan főhős győzi le, akinek sablonos, kliséktől duzzadó karakterét helyhiány miatt nem taglalnám, legyen elég annyi,hogy a drámainak szánt kislánynemmegmentős robot sztoriján hangosan röhögtem, majdnem kizavartak a könnyes szemű egybegyűltek. Gonosz nincs -egy számítógép nem az, főleg nem egy ilyen-, szerethető karakter nincs -egy robot nem lehet az, főleg nem egy ilyen, színészi játék nincs. Akciójelenetek minimálisra koreografálva, látvány 80% számítógép műve, anyagi siker garantálva. A Mátrix első részénél azt hittem, valami jó kezdődik el. A másodiknál már tudtam, hogy valami jó ért véget...

"Jeti, add ide a bőröd!"