Padavan!
Nem olvastam végig az utánad következő hosszú hozzászólásokat, mivel dolgoznom is kell
, így nem tudom, hogy milyen vita kerekedett ki ebből. (Ráadásul kénytelen vagyok még mindig wordben megírni ezeket a hozzászólásokat, majd bootolás után felmenni gyorsan a netre, azon belül a fórumra,és és bekopizva elküldeni mielőtt még bedöglik a net, és lehet a gépet megint újraindítani)
Közröhej, de sokszor a legegyszerűbb kérdések a legbonyolultabbak. Belegondolt pl. már valaki abba, hogy mi az az élet? Mitől nevezünk egy szervezetet élőnek? A kérdésre bonyolultabb a válasz, mintsem gondolnánk? De most nem erről van szó.
Még egy dolog. Az evolúció folyamat, nem jelenség. Csak megkeveredtem egy kicsit a magyar nyelvvel tegnap. De a többi, amit írtam áll.
Még egy utolsó dolog a lényeg előtt. Az evolúciós változások apró lépésekben, nemzedékről-nemzedékre történnek. Nem egy egyed fejleszt ki minden dolgot
De olvasd el az alábbiakat!
És most a szárazföldre lépés
(Előre mondom, nem fogom tudni megmagyarázni,m csupán egy kezdőlökést adok, amit mindenki úgy gondol tovább, ahogy akar)
Elöljáróban: A halak nem csak kopoltyúval lélegeznek. Egyesek a végbélen keresztül is tudnak, de minden fajnál óriási szerepe van a bőrlégzésnek is. A lényeg a következő: kell lennie egy olyan, relatíve nagy felületnek az állaton vagy az állatban, amin keresztül az oxigén be tud jutni (be tud oldódni) az állat egy belső szállítórendszerébe (nevezzük keringési rendszernek), amin keresztül el tud jutni minden egyes sejthez. Ugyanez a rendszer pedig visszafelé elszállítja a széndioxidot.
(Az oxigénre a sejtek energiatermeléséhez van szükség, a termelt energia pedig a szervezet anyagainak a fenntartásához szükséges -> igény esetén ezt egészen pontosan ki tudom fejteni (szemben a múltbeli események megfejtésével, amire csak teóriák vannak, amik ugye vagy igaza vagy nem
) A bőrlégzés még az embernél is megmaradt, de az elszarusodó laphámon át rendkívül minimális mértékben tud csak átjutni az oxigén. Olyan minimálisban, hogy tüdő nélkül az ember rövid időn belül megfullad, mint azt mindenki gondolhatja. Viszont pl. a békáknál még a következő a helyzet: van bőrlégzés és van tüdő. Ha eltávolítják egy béka tüdejét, akkor vígan eléldegél. Ha bekenik a bőrét olyan anyaggal, ami megakadályozza az oxigén beoldódását, a béka megfullad. De ez utóbbit csak érdekességnek szántam. És még egy érdekesség. Van egy biológiai törvény, amelynek a magyarázatát nem ismerem, egyszerűen csak így van,. Eszerint az egyedfejlődés megismétli a törzsefejlődés fő lépéseit (aki nem hiszi, olvasson utána, még az emberi egyedfejlődés során is van a kopoltyús légzéssel homológnak vehető szakasz). De ezt is csak érdekességnek szántam.
Vissza a halakhoz: képzelj el egy olyan partmenti környezetet, ahonnan a tenger visszavonulása után pocsolyák maradnak, a tengerszint emelkedésekor pedig a pocsolyák újra eggyé válnak a tengerrel. Ezeken a helyeken is élnek halak. A halak mondjuk tengeri kukacokkal táplálkoznak, amik viszont pont akkor a legaktívabbak, amikor apály van. A hal, ha jól akar lakni, akkor több pocsolyát is be kell járnia, de a pocsolyákat szárazföldi részek kötik össze. Most válasszunk ki egy ilyen képzeletbeli halfajt, aminek én nem tudok olyan ötletes nevet kitalálni, mint te, de legyen mondjuk Pocsolyamászász. A Pocsolyamászászok kezdetben baromi ügyetlenek, tulajdonképpen még nem is másznak át az egyik pocsolyából a másikba. Ha apály van, akkor felzabálják a saját pocsolyájukban lévő tengeri kukacokat, és kuksolnak. Ha jön a dagály, csak akkor tudnak nagyobb területet bejárni (visszajutnak a tengerbe), de ilyenkor kevesebb a kukac (mivel azok apálykor jönnek elő a homok alól), ezért rengeteg energiába kerül összeszedni az eleséget. Így éldegélnek. Amikor apály van, a pocsolyába rekedő Pocsolyamászászok bezabálnak, és várják a dagályt, hogy visszatérhessenek a tengerbe, azok pedig, amik nem ragadtak a pocsolyákba, mert éppen kicsit beljebb tartózkodtak a partoktól, és így az apály nem érte el őket, tovább úszkálnak és vadászgatnak a tengerben a kukacokra (sok energiát bevetve, mert úgy viszont rengeteget kell keresgélni.) És persze vannak olyan pocsolyák is, amik tele vannak kukacokkal, de egyetlen Pocsolyamászász sem jut rájuk. És végül vannak olyan pocsolyák, amiknek olyan alacsony a vízszintje, hogy a benne lévő Pocsolyamászászok nem élik meg a dagályt. Megfulladnak még annak beállta előtt, hacsak nem tudnak átvergődni egy szomszédos pocsolyába (gondolom láttál, már vergődő halakat; na valahogy úgy). És most jön az, amit tudom, hogy nem kedvelsz! Tegyük fel, hogy történik egy mutáció. Ennek eredményeként a megszülető Pocsolyamászász fel tud támaszkodni az uszonyaira, mert az azokat szilárdító elemek a mutáció eredményeképpen kicsit csálébban állnak a normálisnál. A hal ettől kicsit rosszabbul úszik, de mivel úgyis a part menti vizekben guberál, a ragadozók elől pedig bebújik a korallok közé, ez nem érinti hátrányosan. Ellenben, ha véletlenül rossz pocsolyában köt ki, ő kicsit hatékonyabban tud átvergődni egy szomszédos pocsolyába, mint a többiek, mert nem az oldalán vergődik, hanem megtámaszkodva a mellső uszonyain nagyokat tud dobni magán, vagy éppen előre tudja lökni magát, többé-kevésbé célirányosan. Így ennyivel is nagyobb a túlélési esélye. Ennek a halnak lesznek utódai. Ezek közül némlyiknek ugyanilyen lesz az uszonya, mint neki, másoknak meg normális lesz (mert mondjuk azok az anyjuktól öröklik), és ez így megy tovább, majd azok utódainál is. Mivel mindig elhullik jó néhány Pocsolyamászász a rossz pocsolyákba kerülés miatt, viszont a csálé uszonyúak legtöbbje (persze nem mindegyik, de jóval több) ilyenkor is át tud vergődni egy szomszédos pocsolyába (ahol mellesleg vannak tengeri kukacok is, feltéve, hogy nincsenek ott olyan Pocsolyamászászok, amik megették már őket), sok-sok nemzedék múlva a csálé uszonyúak fognak elterjdeni a normál uszonyúak kárára, mert van egy kis előnyük a normál uszonyúakkal szemben. Viszont tegyük fel, hogy egy másik egyednél is kialakul egy mutáció közben. Neki több nyálkát termel emiatt a bőre a kissé kitűrődő végbél (tudom, hogy gusztustalan) környékén (mert több nyálkatermelő enzimje képződik a mutáció következtében), és ezzel, még ha rossz pocsolyába is kerül, ki tudja húzni a dagályig, mert nagyobb hatékonysággal tud így levegőt felvenni a légkörből is (a légköri oxigén beoldódik a nyálkába). Ezek is el fognak terjedni néhány generáció alatt, a normál uszonyú, extra nyálkát nem termelők kárára. Na de mi van, ha egy nyálkásseggű, és egy csálé uszonyú Pocsolyamászásznak születik utóda? Hát lesznek köztük nyálkássegű-csálé uszonyú egyedek is (ez az ivaros szaporodás hatalmas előnye!!!!!!)! Ezek még hatékonyabbak lesznek, mint a tisztán csálé uszonyúak vagy nyálkásseggűek. Ugyan a szárazföldre még nem léptünk ki (és nem is fogunk az írásomban), de ezek már egész jól elvannak, és csak idő kérdése, hogy mikor jönnek rá arra, hogy akár tudatosan is lehet a pocsolyák között közlekedni és bezabálni a tengeri kukacokból, akiket ilyenkor a legkönnyebb elkapni. Lassan átalakul az egész rendszer. Dagály idején már nem is vadásznak, és ezzel egy csomó energiát meg is spórolnak, ilyenkor elbújnak a korallok között, így kevesebben esnek áldozatul a ragadozóknak, Apály idején vadásznak, immár a pocsolyákat járva. A pocsolyák közötti utat átvészelik az extra nyálkának köszönhetően, mászni meg egészen ügyesen másznak a csálé uszonyaikkal. Ez az egész pedig mondjuk egy 30 km2-es szakaszon történt. Onnan kétszáz kilóméterre is élnek Pocsolyamászászok, de náluk nem alakult ki egyik mutáció sem. Ők Közönséges Pocsolyamászászok, és valószínűleg azok is maradnak, mert a Pocsolyamászászok nemigen szelnek át akkora távolságokat, így nem fog feléjük vetődni egyetlen nyálkássegű-csálé uszonyú Pocsolyamászász sem, hogy szaporodjon valamelyikükkel, és jó eséllyel továbbadja nekik, az utódai formájában a nyálkásseggűséget és csáléuszonyúságot. Az extrás Pocsolyamászászok csak azon a 30 négyzetkilóméteres szakaszon éldegélnek, és egy populációt (tényleges szaporodási közösséget alkotnak). Ez az alapja a fajképződésnek is egyébként. Lassan az extrás Pocsolyamászászok és a Közönséges Pocsolyamászászok már nem egyetlen fajba fognak beletartozni, hiszen külön utakon járnak biológiai értelemben.
És innen ugyanígy megy tovább a dolog
Mondtam, hogy nem írom le a szárazföldre lépést, mert FOGALMUNK SINCS, hogy miként történt pontosan. A természet azon működési elvét kell megérteni, amit hevenyészetten, és leegyszerűsítve leírtam a Pocsolyamászászokkal, és akkor ÍGY LEHETETT ESETLEG teóriákat lehet gyártani, de a pontos igazságot SOHA NEM FOGJUK MEGTUDNI!, ezt merem állítani. Ehhez előbb egy időgépet kellene építeni, hogy a saját szemünkkel láthassuk, hogy miként ment végbe
Még két dolog a végére
Az első: ilyen Pocsolyamászászok léteznek ma is. Ott vannak például az Afrikai tüdősharcsák.
A második: az ipari forradalom idején figyelték meg a következő jelenséget (Manchesterben). A nyírfaaraszoló lepkék (nem biztos, hogy ez a nevük, de ha valaki gimibe jár, nyisson már ki egy könyvet, mert benne szokott lenni a természetes szelekció iskolapéldájaként) szinte kívétel nélkül fehérek, ugyanis a nyírfa kérgén így nehezebben veszik észre őket (vagy a hernyóikat? erre sem emlékszem pontosan) az őket fogyasztó madarak. Kb. 20-30 ezrelékben!!! azonban mindig voltak fekete színváltozatúak is. Ezek sosem tűntek el teljesen, de kevesen voltak, mert ezeket a madarak könnyebben észrevették, és megették. Igen ám, de az ipari forradalomnak hála a manchesteri nyírfák kérge feketére színeződött. Gyakorlatilag egy-két évtized leforgása alatt a fekete színű változat és fehér színű nyírfaaraszoló lepkék aránya megfordult!!! Miért? Mert már a fekete volt a rejtőszín, így a jelen esetben az ember által megváltoztatott környezeti feltételek között az lett az evolúciós szempontból előnyös. Ez megfigyelt és pontosan feljegyzett jelenség, nem pedig elmélet. És ugyanazon az elven működik, mint amit a Pocsolyamászászokná leírtam! Persze az csak fantáziálás, de mint írtam, a természet szabályszerűségeinek a megértése a lényeg. Ennek ismeretében jóslások tehetők. Ezek csak jóslások is maradnak mindörökre, de ez is több, mint a semmi!
(Bakker, egy másfél órát elszórakozgattam ezzel, míg megírtam
Úgyhogy munka volt benne, úgy tessék kritizálni
).
Endure. In enduring, grow strong.
