Fórum » Beszélgetés a játékokról
Panzers: Phase Two
Ez úgy szokott lenni, hogy ami címlapon van, friss letöltéseknél, azt többen látják, többen töltik, mint azt, ami régebben került fel az oldalra. Szvsz az eladási listák számítanak.
Engem szórakoztatott a dolog sokáig, hogy míg a világ legolvasottabb játékoldalán, amit naponta másfél millió JÁTÉKOS látogat, a játékosok pc-s all time listáján most éppen 5,863-ból első helyen áll az RfB, de vannak olyan emberek, akiknek ez fáj. Persze egy idő után ezt is megunja az ember.
Mint két kisgyerek
Ebben nem ám csak a másfajta fák az újdonság. Nagyon sok jó újítás lesz benne (a trailer alapján). Például a tyúkok kifejezetten tetszettek. (Bár szerintem azokra nem kötöttetek motion capture lámpákat
Azért ne légy féltékeny, aki eddig S.W.I.N.E. párti volt, az az is marad.
Amúgy nem tom, figyelitek-e, de durvultok
Mekkora lenne már, kitiltanának titeket 
Ebben nem ám csak a másfajta fák az újdonság. Nagyon sok jó újítás lesz benne (a trailer alapján). Például a tyúkok kifejezetten tetszettek. (Bár szerintem azokra nem kötöttetek motion capture lámpákat
Azért ne légy féltékeny, aki eddig S.W.I.N.E. párti volt, az az is marad.
Amúgy nem tom, figyelitek-e, de durvultok
Mekkora lenne már, kitiltanának titeket 
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 11:34
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [7]
- 11:15
- Ki mivel játszik mostanában? [8307]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
