For Honor
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Rainbow Six Vegas 2 - részletek

Fókuszban a multiplayer.

2007.12.23. 16:18 | szerző: Retee | kategória: Játék

November végén jelentette be a UbiSoft, hogy montreáli részlegük nekiugrott a Rainbow Six Vegas második részének, ám ennél többet akkor nem árultak el róla. A következő generációs konzolokra és PC-re 2008 márciusában érkező akciójátékról most azonban részletek is érkeztek, lássuk: gyorsan kitűnhet, hogy a Vegas 2 egyértelműen rá akar mozdulni a többjátékos irányra, hiszen egyrészt tizenhárom új, online küzdelmekre kihegyezett pályát fog tartalmazni, másrészt sokkal részletesebben alkothatjuk meg profilunkat is. Komoly hangsúlyt fektetnek a fejlesztők a co-operative mód megalkotására is, amelyben többen nyomulhatunk végig az egyjátékos küldetéseken - s küldetések során pedig az elődnél jóval eszesebb mesterséges intelligencia feni ránk a fogát, aki ezúttal például pajzsokkal és éjjellátóval is felszereli a terroristákat, akik szorult helyzetben egy pillanat alatt változtathatnak a védekezési taktikájukon, és nem fogják ostobán végignézni saját halálukat. Azért persze a jófiúk is el lesznek látva felszereléssel, hiszen tizenegy új fegyvert lehet majd kipróbálni, de eddig nem használható pajzstípusok is választhatóvá válnak. Végül pedig ejtsünk szót magáról a bűnös városról is - a fejlesztők ígérete szerint sokkal nagyobb lesz, mint az első részben: változatosabb helyszínek, és lélegzetelállítóan részletes külső fogadja majd a játékosokat. ■

előző
következő
Rainbow Six Vegas 2 - részletek
Rainbow Six Vegas 2 - részletekRainbow Six Vegas 2 - részletekRainbow Six Vegas 2 - részletek
Tom Clancy's Rainbow Six: Vegas 2
A legutóbbi Tom Clancy's Rainbow Six: Vegas 2 cikkek, hírek

hozzászólások (1)

dghost
dghost 2007.12.24. 11:05
Húú, ez nagyon jó hír! Már a régebbi részekben is szerettem multiban nyomulni, főleg a 'raven shield'-ben!
Most, hogy még tovább is fejlesztik a multi rész, így már külön várom ezt a gémet!8-)
további hírek

JátszóDome: Sniper Elite 4 - 2. rész

Közel egy órán át folytatódnak kalandjaink San Celini szigetén.

Négy új videón a Horizon: Zero Dawn, amely pontokat is kapott már

Bemutató a világ felfedezéséről, annak lakóiról, a vadászatról és a főhősről, Aloyról.

Square Enix akció a Steamen, Bandai Namco a Humble Store-ban

Ezen a hétvégén a két japán kiadó játékait lehet olcsón begyűjteni.

JátszóDome: videón a Husk első órája

A Twin Peaks és a Silent Hill hangulatát ígérték a fejlesztők.

Tom Clancy’s Ghost Recon: Wildlands gépigény és nyílt béta

Jövő hétvégén tartja a nyílt bétát a Ubisoft, amelyhez részletes gépigényt is mellékeltek.