Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Még 2006-ban jelentette be a Master Creating csapata, hogy új művük egy erőteljesen akció orientált szerepjáték lesz, amelynek a Legend: Hand of God nevet adták. A srácok azt tűzték ki maguk elé, hogy egy olyan RPG kerüljön ki kezeik közül, amely erőteljesen a látványos akciókra épül - igen eltérő méretű és képességű szörnyek asszisztálása mellett. Erre pedig garancia lehet, hogy a fejlesztők között megtalálhatók olyan animátorok is, akik már a Gyűrűk urában és a Harry Potterben is közreműködtek, míg a történetet az Susan O’Connor írta, aki a Dungeon Siege II-ét és a Gears of Warét is. A cég egyik embere elmondta, hogy gyermekük leginkább a Diablo és a Prince of Persia elemeit ötvözi magában - így persze ne egy Baldur's Gate mélységű darabra számítsunk, azonban ha eseménydús kalandokra vágyunk, akkor jó választás lehet a Hand of God. A németek játéka a tervek szerint idén márciusban érkezik majd a boltba, de addig is íme néhány új kép, illetve tekintsünk kicsit vissza egy régebbi gameplay videóra is:






