Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Háztetőkön szép az élet, zengi az elégedett, és nagyon privát futár, egész addig míg el nem rabolják testvérét, s ekkor már nem is olyan gyönyörűek a felhőkarcolók legmagasabb pontjai. A Digital Illusions nagy reménysége, a Mirror's Edge története valahol itt kezdődik, hiszen nevezett futárunk kénytelen-kelletlen maga jár utána a történéseknek, és küzd meg a rosszfiúkkal - továbbra is a házak tetején. A fejlesztők bár a grafikára is odafigyelnek, terveik szerint elsősorban mégis magát a játékmenetet kívánják megújítani: elviekben például bárhova mehetünk, a szokásos megakadunk a levegőben, vagy nem tudunk fellépni egy kőre akadályok eltűnnek, így aztán bárhová elmászkálhatunk. Főhősünk amúgy egy kimondottan akrobatikus stílusú emberke, amelyet a harcban is jól tud felhasználni, de persze fegyvereket is szerezhet magának - fájdalom a nehezebb darabok után nem lesz képes szokásos ugrási mutatványaira, így aztán nem árt dönteni, hogy mely stíust favorizáljuk a küzdelemben. Egyrelő ezen még gondolkozhatunk, hiszen a kiadó bejelentése szerint a Playstation 3-as és az Xbox 360-as darabbal ellentétben, amelyek novemberben érkeznek, a PC-s verzió kiadása a télre halasztódik.
