Pro Evolution Soccer 2018
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Nem lesz különbség a Crysis 2 konzolos verziói közt

Nathan Camarillo eloszlatta a felröppent pletykákat.

2011.03.17. 16:33 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Nathan Camarillo, a Crysis 2 producere cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint észrevehető különbségek lesznek a jövő héten megjelenő játék PS3-as és Xbox 360-as változatai között. A Playstation Blog PS3-as változatot érintő negatív hangvételű előzetesekről feltett kérdésére válaszolva azt mondta:
"Ha fogjátok a játék PS3-as és Xbox 360-as változatát és egymás mellé teszitek, lefogadom, hogy nem láttok majd számottevő különbséget. Én ugyanis egyáltalán nem tapasztaltam ilyesmit."
E hónap elején olyan negatív kritikák jelentek meg a neten a Crysis 2 PS3-as verzióját illetően, melyek ugráló fps számról számoltak be. Camarillo a PS Blognak elmondta, mindkét konzolos verzió méltó párja lesz a PC-s változatnak.
"A CryEngine 3 jól skálázható, így platformonként meg tudjuk határozni, hogy mit hozzunk ki belőle. Mindhárom platformon az a célunk, hogy ugyanazt az élményt, szórakozást nyújtsuk a játékosoknak, ugyanolyan pörgős legyen a játék ugyanolyan grafikai színvonal mellett. Ehhez csupán egy kis varázslásra van szükség a motorháztető alatt!"

Crysis 2
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Crysis 2

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló