A Ubisoft már egy ideje dolgozik az új Rainbow Six játékán (bár ezt hivatalosan még nem erősítették meg), melyről eddig csak nagyon keveset tudhattunk meg. Most viszont érkezett néhány újdonság. Az új részben minden eddiginél nagyobb szerepet játszik majd a moralitás. Minden egyes döntésünknél fontolóra kell vennünk, annak milyen következményei lehetnek. Egyik küldetésünk során egy New Yorkba vezető hídon kell helyt állnunk, amit terroristák készülnek felrobbantani. Ehhez egy ártatlan civilt raboltak el és az ő testére erősítették a pokolgépet. A mi feladatunk, hogy megakadályozzuk a katasztrófát, amihez több megoldás is rendelkezésünkre áll. Egyfelől dönthetünk úgy, hogy minél előbb végzünk a szerencsétlen civillel, így megakadályozva a bomba felrobbanását, és megmentve több száz ártatlan életet. De meg is kockáztathatjuk, hogy megmentjük az illetőt, amivel viszont fennáll a detonáció veszélye. Akár le is lökhetjük emberünket a hídról - és miközben zuhan, néhány emlékképét látjuk magunk előtt - majd végignézzük, ahogy a mélyben felrobban. A döntés rajtunk áll majd, és a jelek szerint valóban nem lesz egyszerű megtalálni a helyes utat.
Rainbow Six és a moralitás
Az új részben minden eddiginél nagyobb hansúlyt kapnak a morális kérdések.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
.:[Kain]:. 2011.06.27. 21:04 [11704]
A jól sikerült Vegas "széria" után én nem kételkedtem egyáltalán, hogy lesz-e új Rainbow Six, csak azt nem tudtam, hogy ennyit kell majd várni rá. :)
GustyX 2011.06.24. 14:33 [7048]
Jó tudni, hogy lesz következő R6.
Akkor várós ez is!
Akkor várós ez is!
balays82 2011.06.24. 14:10 [14276]
Amikor megláttam a hírt, azt gondoltam, biztosan csak elírás, Ghost Recon akart az lenne, nem Rainbow Six.
Olyan már előfordult, hogy bejelentettek egy játékot, aztán hosszú időn keresztül nem mondtak róla semmit, de olyan még nem hallottam, hogy valamit nem jelentenek be, viszont már ilyen konkrétan beszélnek róla.
"-Összefoglalva ez eddig elmondottakat, az új Rainbow Six komoly morális döntések elé fogja állítani a játékosokat.
- Ezek szerint lesz új Rainbow Six?
- Elnézést, de erre a feltételezésre nem kívánok reagálni."
Olyan már előfordult, hogy bejelentettek egy játékot, aztán hosszú időn keresztül nem mondtak róla semmit, de olyan még nem hallottam, hogy valamit nem jelentenek be, viszont már ilyen konkrétan beszélnek róla.
"-Összefoglalva ez eddig elmondottakat, az új Rainbow Six komoly morális döntések elé fogja állítani a játékosokat.
- Ezek szerint lesz új Rainbow Six?
- Elnézést, de erre a feltételezésre nem kívánok reagálni."
GeryG 2011.06.24. 13:11 [2377]
Bevallom, titkon Ubi-s fejlesztő és Clancy társírója vagyok! :D
Nem, én csak azt írtam, amit külföldön írtak. ;)
Nem, én csak azt írtam, amit külföldön írtak. ;)
rootshaper 2011.06.24. 13:01 [1614]
azért az nagy vicc, hogy hivatalosan nincs bejelntve a játék, de már az egyik küldetéssel példálóznak. ennek mi értelme van? :D vagy ezt a körítést GeryG találta ki hozzá? :D
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 14:13
- Játék kívánságlisták és várólisták [16]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]