28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Diablo 3 - még több kopasztás

Most a peteket és a reforging lehetőségét veszik ki a játékból.

Írta: rootshaper 20 hozzászólás

Már beszámoltunk nemrég egy csokor változásról, melyek a Diablo 3 aktuális verziójában már benne kell, hogy legyenek, viszont további játékelemeket is kivesznek a programból, részben érthető okok miatt.
A Blizzard úgy tűnik, csinálja magának a feladatot rendesen: elkészítenek egy játékelemet hónapok kemény munkájával, majd egyszer úgy döntenek az okosok, hogy mégse legyen benne. Nem lennék azok helyében, akik például a petek mechanizmusát csinálták, ugyanis ez az egyik játékelem mely nem fog helyet kapni a végleges változatban. Az indok egyszerű: a petek túl cukik voltak Sanctuary sötét, komor világához. Mondjuk ez így is van, de azért hiányozni fog körülöttünk a kis sertepertélő jószág, aki összeszedi nekünk az aranyat.
Aztán ott van még a Scroll of Reforging, mely arra adott lehetőséget, hogy a meglévő varázserejű tárgyaink tulajdonságait változtassuk meg. A Blizzard ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy alulfejlett volt ez a lehetőség, így feltették a polcra, egyelőre. Nem kell azonban nagyon aggódni, megvan az esélye annak, hogy mindkét lehetőség belekerül a játékba később, hiszen mind a petek ötlete, mind pedig a Reforging izgalmas lehet, ha továbbgondolják kicsit a dolgot, viszont ebben a formájában nem ütötte meg a Blizzard mércéjét, nincs mit tenni.
Megjelenési dátum? Ja, az nincs.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Diablo III

Platform:

Fejlesztő: Blizzard Entertainment

Kiadó: Activision Blizzard

Megjelenés:
2012. május 15. PC
n/a: PS3, PS4, X360, X1

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Yourmom
Yourmom [528]
En azert egy "halott kettetepett aranyos veres zombi petet" Lazan eltudnek kepzelni:-P
Gobiakos
Gobiakos [13328]
Ja, a pet-ek a Torchlight-ban mégelmentek (meg gondolom a TL 2-ben is lesznek), de ez egy Diablo-ban elég furán venné ki magát, legalább is én nem tudom elképzelni a kettőt együtt.
red5
red5 [627]
Végre eltalálták a kellően darkos színvilágot. (troll mode off):-D
Kanduhrka
Kanduhrka [9380]
:D
Madrac
Madrac [4264]
Kivettek meg ezt-azt, itt egy uj kep a Diablo 3-rol.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (20 db)