Már akkor lázban kezdtem égni, mikor kiderült, hogy tényleg érkezik az Alan Wake a jó öreg PC platformunkra is, de azt nem gondoltam volna, hogy a bejelentéstől számolva ilyen hamar megkaparinthatjuk majd. A legjobb az egészben pedig az, hogy már csak két hetet kell várni, ugyanis február 16-ától kapható lesz a feltuningolt, kibővített, több monitoros megjelenítést és sztereoszkópikus 3D-t is támogató Alan Wake!
A fejlesztők azt ígérik, hogy egy teljesen PC-re optimalizált, jól konfigurálható egeres és billentyűzetes irányítást hoztak össze, de ha véletlen mégis kontrollerrel óhajt játszani a mélyen tisztelt vásárló, azt is megteheti. A grafikus motor skálázhatóságát is beépítették, valamint a legnépszerűbb képarányokat is támogatja a program, ráadásul kihasználja a négymagos processzorokban rejlő plusz számítási kapacitást is. Végül pedig hallgatva a rajongók kérésére, beépítettek egy állítható FOV-ot, valamint eltüntethető kijelzőket játék közben.
Dicséretes, ahogy a Remedy igyekszik a PC játékosok kedvére tenni, de azért a megjelenésig még ott az a kis szálka a szemünkben, hogy beígérték a játékot, aztán mégsem érkezett meg. Reméljük, minden neheztelésünk elmúlik majd, mire a sztori végére érünk.
Alan Wake - pontos dátumot kapott a PC-s változat
Hamarosan tényleg mindenki nekiállhat a rémálom-sztori felgöngyölítésének.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Alan Wake
Platform:
Fejlesztő: Remedy Entertainment
Kiadó: Microsoft
Megjelenés:
2010. május 14. PS3, X360
2012. március 2. PC
HOZZÁSZÓLÁSOK
Creativ3Form 2012.02.16. 20:08 [33872]
Eddig csak dobozos játékot vettem, de ezen én is elkezdtem agyalni, mivel tényleg ajándék, még úgy is, hogy az ME3 CE is becsúszik majd március elején. :-)
McCl@ne 2012.02.16. 19:58 [13409]
Nem fogok ezen fennakadni, szerintem megveszem így is, 21-ért ajándék, legfeljebb ha nem tetszik, bebukom. Vagy B verzió, várok vele a nyári akcióig, így is ki sem látszom a játékokból... (a valószínűleg ennél 100-szor jobb L.A. Noire-hez nyúltam még)
Lényeg a lényeg, kicsit amatőr negatívum egy amúgy profi játékban, de végülis örüljünk, hogy van és annak is, hogy olcsó.
Lényeg a lényeg, kicsit amatőr negatívum egy amúgy profi játékban, de végülis örüljünk, hogy van és annak is, hogy olcsó.
Creativ3Form 2012.02.16. 19:52 [33872]
Szokni kell ez tény, de én az első fejezet után belejöttem, beleszoktam. Egyedül az zavar, hogy berakom Alan-t a bal oldalra, és egy átkötő videó után, néha visszadobja a jobbra...elég zavaró tud lenni, főleg ha egy akciózást felvezető vidi jön, és a kamera áthelyezés miatt pár másodpercig azt sem tudom, hol vagyok. :-/:-)
balays82 2012.02.16. 19:49 [14276]
Nyilván nem lesz olcsóbb, inkább az a kérdés, hogy megéri-e a különbözetet a doboz, meg a néhány kézzel fogható extra. Illetve az, hogy később jelenik meg, mint a Steam verzió, bár ebbe nem halnék bele. Jelenleg nagyon erősen a digitális verzió felé hajlik a mérleg nyelve.
McCl@ne: A videók alapján nem tűnt olyan szörnyűnek a kameranézet, de ezek szerint játék közben már akadhatnak vele gondok. Alapból sem vagyok "próbaverzió" párti, az Alan Wake esetében meg különösen nem, így kénytelen leszek kockázatot vállalni a vásárlással, remélem, azért nem rontja le túlságosan a játékélményt. Amúgy ez is az olcsóbb Steam verzió melletti érv.
McCl@ne: A videók alapján nem tűnt olyan szörnyűnek a kameranézet, de ezek szerint játék közben már akadhatnak vele gondok. Alapból sem vagyok "próbaverzió" párti, az Alan Wake esetében meg különösen nem, így kénytelen leszek kockázatot vállalni a vásárlással, remélem, azért nem rontja le túlságosan a játékélményt. Amúgy ez is az olcsóbb Steam verzió melletti érv.
McCl@ne 2012.02.16. 19:39 [13409]
Toltam vele még egy negyed órát, javult a véleményem, a grafika nagyon hangulatos tud lenni néhány helyen. Viszont az irányításból nem engedek, a kameranézet miatt nagyon szar az egész :-/ Mások is panaszkodnak, nem egyedül hülyültem meg... Nagyon tré, hogy egy amúgy nagyon igényesen összerakott játék egy ilyen kulcsfontosságú ponton csúszik el.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 16:38
- Ki mivel játszik mostanában? [8248]
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]