Hamarosan kezdetét veszi a Tom Clancy's Ghost Recon: Future Soldier többjátékos bétája. Ez azonban csak PlayStation 3-on és Xbox 360-on lesz elérhető. Három karakter (Rifleman, Engineer, Scout) választhatnak a játékosok, két játékmódban (Conflict és Saboteur), és két pályán (Pipeline és Mill) tehetik próbára képességeiket. Az Xbox 360-as változat esetében azok vehetnek részt a bétán, akik megvásárolták a Tom Clancy's Splinter Cell: Convictiont, ők közvetlenül a játékból érhetik majd el a bétát. Mellettük pedig azok részesülhetnek idő előtt az élményből, akik már előrendelték a játékot.
Emellett a Ubisoft lerántotta a leplet a Ghost Recon Networkről is, mely a jövőben az összes Ghost Recon játékban elérhető lesz. A rendszer számítógépek mellett táblagépekről és okos telefonokról is elérhető lesz, és olyan funkciókkal bír majd, mint a fegyver szerkesztő, saját statisztikáinkat és barátaink státuszát is figyelemmel kísérhetjük, exkluzív kitüntetéseket kaphatunk, menedzselhetjük csapatunkat, valamint elemezhetjük a játékok statisztikáit, hogy eredményesebben fel tudjunk készülni a következő csatára.
A Ghost Recon Network május 25-én rajtol az iOS-re és Androidra fejlesztett alkalmazásokkal együtt. A béta résztvevői azonban már korábban is kipróbálhatják majd bizonyos funkcióit.
Ghost Recon: Future Soldier - hamarosan indul a béta
A konzolos béta mellett bemutatták a Ghost Recon Networköt is.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Tom Clancy's Ghost Recon: Future Soldier
Platform:
Fejlesztő: Ubisoft Red Storm
Kiadó: Ubisoft
Forgalmazó: PlayON
Megjelenés:
2012. május 25. PS3, X360
2012. június 29. PC
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 22:31
- Ki mivel játszik mostanában? [8244]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]