Kint volt a kiállításon ez a remekbe szabott valósidejű stratégia is. Az ősszel megjelenő játékot a spanyol Pyro Studios fejleszti. A Praetorians Caesar idejében játszódik, egy római hadvezért alakítunk, akinek bizonyítani kell Egyiptom sivatagjaiban, északon a Gallok földjén és természetesen Itália területén is. A feladat nem lesz könnyű, hisz minden ellenfél más taktikával és stratégiával küzd az egységeinek megfelelően. Ami az egyik ellen biztos győzelem a másiknál lehet csúfos vereség majd. Rettentően sok múlik majd a megfelelő csapatokon és a formációkon. Minden népnek meglesz a maga erőssége, a rómaiak a csapataik képzettségében és a formációk gyors váltásában jeleskednek, a Gallok jól mozognak mindenféle terepen, erősek és remek gerilla akciókat tervezhetnek és vitelezhetnek ki, az egyiptomiak pedig az egységek sokszínűségében és a vallási fanatikusok elvakultságával tudnak teret nyerni. Húsz küldetésen keresztül vezethetjük majd győzelemre seregeinket és a római részekben még a félelmetes harci gépeiket is használhatjuk, melyek segítségével a legkönnyebb az ellenséges erődök ellenállását megtörni. A terepnek szintén nagyon fontos szerepe lesz, a jó terepválasztás még túlerő ellen is jelenthet győzelmet majd. A többjátékos részt sem felejtik ki a játékból az alkotók, egyszerre maximum nyolc ember küzdhet majd egymás ellen LAN-on és interneten.
Praetorians
Kattints ide, ha tetszett a cikk!
További képek
Praetorians
Platform:
Fejlesztő: Pyro studios
Kiadó: Eidos Interactive
Forgalmazó: Automex
Megjelenés: 2003. február
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Megjelent a Lies of P, de mit mutatnak a pontok?
- 2. Builders of Greece: Prologue próbakör – Városállam-menedzselés az ókori Hellászban
- 3. Újabb Civilization-kihívó, készül a Millennia
- 4. Minden, amit a Witchfire-ről tudni érdemes – hét percben
- 5. Mit mondanak az EA Sports FC 24 első értékelései?
Legfrissebb fórumtémák
- 12:08
- Baldur's Gate III [1036]
- 11:36
- A magyar labdarúgó válogatott [4303]
- 11:21
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2823]
- 10:26
- GG - GameGuess játék [470]
- 10:11
- Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on [43374]
- 21:57
- Minden, ami futball - Focisarok [17414]
- 20:46
- Újabb Civilization-kihívó, készül a Millennia [hozzászólások] [5]
- 11:10
- Enchanted Portals teszt – Egy klasszikus nyomdokain [hozzászólások] [4]
- 11:08
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1348]
- 21:06
- Cyberpunk 2077 [967]
A hét fejlesztője