A Focus Home Interactive új képeket tett közzé a Spiders Studio által fejlesztett Mars: War Logs című játékból. A játék, ahogy az a címből már sejthető, a vörös bolygóra kalauzolja el, ahol egy száz évvel korábbi katasztrófa után az ott élő kolóniára már csak a káosz és zűrzavar jellemző. A legnagyobb kincs egy ilyen száraz és barátságtalan helyen természetesen a víz, amiért ádáz harc folyik a néhány nagyvállalat között, akik ezáltal az egész bolygó irányításuk alá hajthatnák. Mi Roy Temperance-t, egy ellenállót alakítunk majd, és mivel a játék az RPG-k táborát erősíti, így teljes mértékben tőlünk függ, hogy Roy milyen harcossá válik a játék folyamán. Rengeteg képességet tanulhatunk meg, melyek mind befolyásolják a harcok kimenetelét. Harcban pedig lesz bőven részünk, mivel a bolygón rengeteg különféle szörny és ellenség kószál. Ezek megnyeréséhez azonban nem mindig lesz elegendő a képességeink és perkjeink használata, sokszor lesz szükségünk a saját magunk által készített eszközökre is. A beszélgetések során adott válaszaink, a játék közben hozott döntéseink mind jelentős befolyással bírnak a történet végkimenetelére, vagyis az egész bolygó lakosságának jövőjére.
A cyberpunk RPG jelen állás szerint PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra fog megjelenni valamikor 2013 elején.
Mars: War Logs képek
Új képek érkeztek a vörös bolygón játszódó játékból.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Mars: War Logs
Platform:
Fejlesztő: Spiders
Kiadó: Focus Home Interactive
Megjelenés:
2013. április 26. PC
n/a: PS3, X360
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. MindsEye teszt – Adtunk majd’ egy évet, hogy összeszedje magát a játék, most megnéztük, mit tud
- 2. A VR történetének egyik legcukibb játéka kilép a virtuális valóságból, nyáron jön a Moss: The Forgotten Relic
- 3. Számos extrával érkezett meg a SCUF Omega kontroller
- 4. Dark fantasy shooteren dolgoznak a Hatred alkotói, a Nailcrown nem kevésbé lesz véres és brutális
- 5. Megjelent a legújabb ultrarealisztikus shooter, de a Better Than Dead sem fogja megváltani a világot
Legfrissebb fórumtémák
- 15:51
- Christopher Nolan [81]
- 13:24
- Warhammer 40,000 [315]
- 11:28
- Versenyszimulátorok [53]
- 10:10
- Warhammer 40,000: Mechanicus II [6]
- 18:22
- Aphelion teszt – A Don’t Nod visszatért a gyökerekhez, és újra dobott egy sci-fi kalandot [hozzászólások] [1]
- 14:54
- Elhunyt... [2778]
- 14:41
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1522]
- 11:10
- Diablo IV [480]
- 10:49
- GG - GameGuess játék [977]
- 10:11
- Ki mivel játszik mostanában? [8232]






