A Killzone sorozat történetében először készül epizód PlayStation Vitára. A Killzone: Mercenary szeptember 3-án jelenik meg, az egyszemélyes kampány mellett többjátékos móddal is rendelkezni fog. A történet főhőse Arran Danner, veterán katona, aki a több pénz reményében zsoldosnak áll. Ám hamar rájön, hogy a pénz nem minden, ha olyan helyzetbe kerül, ahol a győzelem ára már-már embertelen.
Az egyszemélyes kampány kilenc, egyenként nagyjából egyórás pályából áll. A többjátékos rész során mercenary warfare, guerilla warfare és warzone játékmódok közül válogathatunk. Karakterünket alaposan átszerkeszthetjük, ehhez már az egyszemélyes módban is gyűjthetünk pénzt. A látványért ugyanaz a technológia felel, ami a Killzone 3-at is hajtotta, vagyis erre minden bizonnyal nem lehet majd panasz. Az irányítás terén a Guerilla Games munkatársai igyekeznek a Vita minden képességét kihasználni, így akár a giroszkóp segítségével is célozhatunk, az érintőképernyőn keresztül üthetjük ellenfeleinket, válthatunk fegyvert, hackelhetjük meg az eszközöket. Zoomolni és sprintelni a hátsó érintésérzékeny panellel tudunk.
A Killzone: Mercenary az E3-ról egy trailerrel és néhány képpel jelentkezett.
PS Vitára készül a Killzone: Mercenary
A Killzone: Shadow Fall mellett új epizód készül a Sony hordozható konzoljára is.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Killzone: Mercenary
Platform:
Fejlesztő: Guerrilla Cambridge
Kiadó: Sony Computer Entertainment Europe
Megjelenés: 2013. szeptember 4.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 11:33
- Játék kívánságlisták és várólisták [15]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]

















