Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Az E3-on a Microsoft sajtókonferenciáját Hideo Kojima új játékával, a Metal Gear Solid V: The Phantom Painnel nyitották meg, remekül felvezetve a mintegy húsz játékot felvonultató prezentációt. Az akkor bemutatott trailerből most egy bővített (és egyben erőszakosabb), rendezői változat is megjelent, amelyben kilenc percen keresztül nézhetjük Solid Snake-et és társait, valamint ellenfeleit.
Mint az E3 során Kojima kifejtette, a nagy nyitott világban való bóklászás azzal is jár, hogy kevesebb átvezető jelenettel találkozunk majd, ritkábban veszik ki majd az irányítást a játékos kezéből. "Ha az első négy részt mozifilmnek tekintjük, az ötödik epizód inkább egy TV-sorozat epizódjaihoz hasonlítható" - mondta a sorozat atyja egy interjúban. A CVG-nek pedig azt is nyilatkozta, hogy a játék tabletes és okostelefonos támogatást is kap, és a felhasználók is készíthetnek majd küldetéseket hozzá.
Egyúttal kiderült, hogy a Metal Gear Online-t még nem kell végleg temetni, az MGS5 fejlesztésével párhuzamosan a cég Los Angeles-i stúdiójában dolgoznak a multiplayer részen is.


























