Tavaly októberben jelentette be a Red Barrels, hogy készül a csapat első játéka, az Outlast. A fejlesztők korábban csupa sikerjátékon dolgoztak (Prince of Persia, Assassin's Creed, Far Cry 3 stb.), így jó esély mutatkozik rá, hogy a minőségre ezúttal sem lesz panasz. A bejelentés mellé akkor egy elképesztően jól sikerült trailer társult, amelyben már láthattuk mozgás közben a játékot.
A történet egy újságíróról szól, aki elutazik egy elhagyatott szanatóriumba, ahol a pletykák szerint sötét kísérleteket folytattak az elmebetegeken, ám valami nagyon rosszul sült el. Az épületet őrültek szállták meg és végeztek mindenkivel, akit csak értek. Már az alapfelállás sem kecsegtet túl sok jóval, ezt a fent említett trailer már akkor alá is támasztotta.
Néhány nappal ezelőtt a fejlesztők bejelentették, hogy az Outlast nem csupán PC-re, de később PlayStation 4-re is elkészül. A most érkezett új, 11 perces trailer már utóbbi platformot mutatja be. Sajnos a videó minősége nem a legjobb, de azt egyértelműen le lehet szűrni belőle, hogy valóban hátborzongató kaland vár majd ránk. A grafika is ígéretesnek tűnik (bár ezt a videóból nehéz leszűrni), a korábban sokat emlegetett interakció pedig tényleg sokat dob a hangulaton. Szinte végig egy pici kamerán keresztül látjuk az eseményeket, amelyhez folyamatosan elemeket kell gyűjtenünk, különben hamar megadja magát a lámpája és az éjjellátója. Ezek nélkül pedig sokszor az orrunkig sem látunk. Ijesztgetésben nem lesz hiány, karakterünk rémületében zihálni kezd, ami már az Amnesia: The Dark Descentben is bizonyítottan képes átragadni a játékosra is. A zene pontosan azt a hátszőr felállító hangulatot kölcsönzi, ami egy ilyen játékhoz kell.
Az Outlast a tervek szerint PC-re még a nyáron, PlayStation 4-re év végén jelenik meg.
11 perc rettegés - mozgásban az Outlast
A horror szerelmesei dörzsölhetik a tenyerüket, a Red Barrels csapatának játéka feladja majd a leckét.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Outlast
Platform:
Fejlesztő: Red Barrels
Megjelenés: 2013. szeptember 4.
Minimális rendszerigény: 2,2 GHz-es kétmagos processzor, 2 GB RAM, GeForce 9800 GTX/Radeon HD 3xxx szériájú videokártya 512 MB memóriával, 5 GB HDD
Ajánlott konfiguráció: 2,8 GHz-es négymagos processzor, 3 GB RAM, GeForce GTX 460/Radeon HD 6850 vagy jobb videokártya 1 GB memóriával, 5 GB HDD
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Days Gone Remastered teszt – Szebb napokat látott
- 2. A Clair Obscur: Expedition 33 készítői megszólaltak végre a DLC-tervekről
- 3. A Mafia: The Old Country új előzetese akár a Red Dead Redemption 2-ből is származhatna. Csak szebb
- 4. DOOM: The Dark Ages teszt – Fabula originis
- 5. The Precinct teszt – „A rendőrmunka nagyon durva ééés veszélyes.”
Legfrissebb fórumtémák
- 16:25
- Disney+ Star Wars [541]
- 11:08
- Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on [44121]
- 23:49
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2492]
- 21:25
- Coming Soon! [9077]
- 19:39
- Jött a szomorú hír a Marvel rajongóknak – a Marvel 1943: Rise of Hydra idén már biztos nem jelenik meg [hozzászólások] [1]
- 18:52
- Mandragora: Whispers of the Witch Tree [35]
- 13:19
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1489]
- 10:35
- GG - GameGuess játék [886]
- 09:36
- Hidegháborús taktikázással és sosem látott realizmussal hirdetik az Afterconflictot [hozzászólások] [1]
- 15:13
- Moderátoroknak [17366]