A Rovio madarai töretlenül repkednek előre, sorra érkeznek az új Angry Birds epizódok és pályacsomagok, miközben már a boltokat is megszállták a plüssmadarak. Az eredetileg mobilokra megjelent sikerjátékból Angry Birds Trilogy címmel tavaly érkezett konzolos verzió, idén november 1-jén pedig újabb változatot kapnak a kontrollert preferálók. Mégpedig nem másból, mint a Csillagok háborújás részekből, az Angry Birds Star Warsból.
Annak ellenére, hogy a napokban érkezik a második madaras Star Wars játék, a konzolos változat még csak a korábbi rész tartalmával jelenik meg, kiegészítve 20 exkluzív pályával. Gyakorlatilag minden aktuális konzolra megkapjuk a játékot: PlayStation 3, PS Vita, Xbox 360, Wii, Wii U és 3DS szerepel a platformlistán. Természetesen a tavalyihoz hasonlóan PS3-on Move-ot is használhatunk, az X360-as verzió pedig Kinect támogatást kapott.
A legnagyobb újítás egyértelműen a multiplayer mód megjelenése. Igaz, ahelyett, hogy egyszerre csúzliznánk 3-4-en a képernyőn, mindössze hot-seat játékról van szó, azaz egymás után lődözhetjük madarainkat, hogy aztán a legtöbb pontot elérő játékost hirdethesse győztesnek a program. Kooperatív módban pedig összeadódnak pontjaink. A multi versengésben a körök végén, a végső összegzés előtt bónusz pontokat is oszt még a rendszer, például az is növeli eredményünket, ha mi rendeztük a legnagyobb rombolást egy madárral.
A gamescomos bemutató során a főbb újdonságok ecsetelését követően mi más következhetett volna, mint egy gyors verseny az újságírók között. Elsőként rám került a sor, és mivel sikerült rosszul felmérnem a távolságot, minimális pusztítást végzett Luke madaram a fénykardjával. Az utánam következőknek mondták is a fejlesztők, hogy „ne utánozzátok!” (amit azért nem mindenkinek sikerült betartania :) ). A második madárral aztán már bejöttek a tervek, és sikeresen átvéve a vezetést végül győztesként távoztam a bemutatóról.
Angry Birds Star Wars
Novemberben a Csillagok háborúja madarai is megérkeznek a konzolokra.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 4. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 5. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
Legfrissebb fórumtémák
- 23:40
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1518]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
