Múlt hét pénteken elrajtolt a Sony új konzolja, a PlayStation 4. Az első öt nap során rengeteg hír érkezett, amelyek között voltak jók és rosszak egyaránt. A jelek szerint ez a rajt sem zökkenőmentes, hiszen különféle hibákról érkeztek beszámolók, valamint az első exkluzív játékok (Knack, Killzone: Shadow Fall, Resogun) meglehetősen vegyes kritikákat kaptak. A nagyobb gondot azonban kétségkívül a hardverhibák jelentik, amelyek alaposan megkeseríthetik az első vásárlók életét. A Sony igyekszik mindenkinek azonnal kicserélni a rossz konzolt.
"Megértjük a vásárlók bosszússágát a konzol hibái miatt és a viszonteladókkal azon dolgozunk, hogy megoldjuk a hibákat és az érintett konzolokat mihamarabb kicseréljük. Az SCEA mindenkinek kicseréli az egységét, aki felhívja a támogatói vonalat. A csere azonnali, meggyorsított kiszállítással." - magyarázta egy illetékes a GameInformer magazin megkeresésére.
A hivatalos álláspont szerint azonban nem nagy a baj, az ugyanis arról számol be, hogy a hibás eszközök aránya kisebb, mint 1%. Ez kezdetben 0,4% volt, a hirtelen jött növekedést viszont a szállításnál keletkezett sérülésekkel magyarázzák. Az 1% pedig bőven az elfogadható hibahatáron belül van.
A PS4 a hibákkal együtt is jó startot vett, legalábbis eladások tekintetében. Csak az első napon egymillió példány talált gazdára, az elemzők pedig az év végéig kb. 2,5-3 milliós eladásra számítanak csak Észak-Amerikában. Ehhez jön még a november 29-i európai rajt (valamint a december 13-i harmadik hullám, amelyben hazánk is szerepel). Érdekes adat, hogy az első hétvégén csak az eBayen 10000 példányt adtak el, de további 13000 még mindig gazdára vár.
A Sony máris elérhetővé tette az első komolyabb javítást a konzol operációs rendszeréhez. Az 1.51-es frissítés elsősorban a rendszer stabilitásáért felel, a kezelőfelületen nem változtat semmit. Az automatikus frissítés opciónak köszönhetően a PlayStation 4 a mai napon magától telepítette a frissítést még akkor is, ha épp stand-by módban volt.
Hogyan teltek a PS4 első napjai?
A hibákról szóló hírek csak elsőre tűnnek ijesztőnek, valójában nincs nagy baj. Remek eladásokat produkál a konzol.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 11:33
- Játék kívánságlisták és várólisták [15]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]