A Cliffhanger Productions bejelentette, hogy a Shadowrun Online hamarosan megjelenik a Steam kínálatában, legalábbis egyelőre a játék korai változata, amely a Lockdown címet viseli. A körökre osztott MMO e változatában egy PvP pálya, két karakter és azok alap képességei, valamint négy küldetés kap helyet. A fejlesztők célja, hogy kifejezetten a harcrendszert mutassák be a játékosoknak.
"Nagyon örülünk és persze nagyon izgulunk is, hogy végre megmutathatjuk a játék egy kis szeletét a nagyvilágnak. Nem akarjuk telezsúfolni mindenféle játékelemekkel, amíg a játékmenet alapjait le nem fektettük, így egyelőre csak ezt a bemutató verziót készítettük el a rajongók számára." - nyilatkozta Jan Wagner, a stúdió egyik alapítója.
A fejlesztők tervei között nagyjából havonta megjelenő frissítések szerepelnek, amelyek folyamatosan bővítenék a játék e korai változatát, így később jelennek majd meg az olyan játékelemek, mint a karakterkészítés és fejlesztés, vagy épp az új küldetések. A Shadowrun Online: Lockdown a tervek szerint március 31-én jelenik meg PC-re, Macre és mobileszközökre, amelyek között közös játékra is lesz lehetőség.
A Shadowrun Online korai változata a Steamre készül
A régóta készülő körökre osztott MMO korai változata hamarosan megérkezik a Steamre.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Shadowrun Chronicles: Boston Lockdown
Platform:
Fejlesztő: Cliffhanger Productions
Kiadó: Nordic Games
Megjelenés:
2015. április 28. PC
n/a: Mac, Mobil
Minimális rendszerigény: 2 GHz-es processzor, 2 GB RAM, 1 GB-os NVIDIA vagy AMD videokártya, 3 GB HDD, Windows 7/8.1
Ajánlott konfiguráció: 2,5 GHz-es processzor, 4 GB RAM, 2 GB-os NVIDIA vagy AMD videokártya, 3 GB HDD, Windows 7/8.1
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]