Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A The Order 1886 egyike lehet a PlayStation 4 új exkluzív sikerjátékainak, amennyiben őszi megjelenésekor beváltja a hozzá fűzött reményeket. A fejlesztők a napokban megerősítették azokat a híreket, amelyek szerint a játék 30 fps-sel fog futni, de ennek nem a technológiai korlátok az oka. A magyarázat szerint a filmek is 24 fps-sel futnak, így a moziszerű élményhez a 30 fps sokkal közelebb áll, mint a 60. Ha feljebb emelnék az értéket, az már nem ugyanazt az élményt adná vissza, amit szeretnének. Persze aztán arra is kitértek, hogy a grafikus motor által kezelt fény-árnyék effekteket is roppant nehéz lenne magasabb framerate mellett produkálni, így ez is a 30 felé billenti a mérleget.
A minap új fejlesztői napló is érkezett, amelyben a játék világáról, a fiktív történelemről (a játék egy alternatív valóságban játszódik, ahol az emberiség fejlődése két részre szakadt, így rajtunk kívül egy mutálódott faj is létrejött, akikkel hosszú háborúkat vívunk, ezúttal épp az ipari forradalom hajnalán, Londonban), valamint a mitológiájáról.
A The Order 1886 a tervek szerint kizárólag PlayStation 4-re jelenik meg, valamikor idén ősszel.





