Bár a legtöbben a kalandjátékairól ismerik a német Daedalic Entertainmentet, tavaly kipróbálták magukat egy egészen más műfajban. A Blackguards egy körökre osztott fantasy szerepjáték volt, amelyben a főszereplők egyszerű bűnözők voltak. Több érdekes ötletet is beépítettek a játékba, amely még így is csak egy erős közepes eredményt tudott felmutatni. A fejlesztők ennek ellenére az E3-on bejelentették, hogy készül a Blackguards 2, amelynek története néhány évvel az első rész eseményei után játszódik. Az alapok nem sokat fognak változni, vagyis ismét a rosszfiúk játsszák a főszerepet, és a körökre osztott játékmenet is marad a régi. Több ismerős is visszatér, mint Naurim, a törp, a varázsló Zurbaran vagy épp Takate, aki korábban saját DLC-t is kapott. A történet főszereplője ezúttal Cassia lesz, aki felkeresi az előző kaland három túlélőjét, ám ők kissé elhagyták magukat. Naurim meghízott és ellustult, Zurbaran elveszítette önbizalmát, Takate pedig a gyilkos ösztönt. Természetesen a folytatásban új fegyvereket és páncélokat, ismeretlen ellenfeleket, valamint új erőforrásokat is megismerhetünk. A Blackguards 2 kizárólag PC-re készül, megjelenésére várhatóan 2015 elején kerülhet sor.
Készül a Blackguards 2
Folytatást kap a Daedalic Entertainment körökre osztott szerepjátéka.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Blackguards 2
Platform:
Fejlesztő: Daedalic Entertainment
Kiadó: Daedalic Entertainment
Megjelenés: 2015. január 20.
Minimális rendszerigény: 2 GHz-es kétmagos processzor, 4 GB RAM, GeForce 8600/Radeon HD 2600 XT, 12 GB HDD, Windows XP
Ajánlott konfiguráció: 2,4 GHz-es négymagos processzor, 4 GB RAM, GeForce GTX 275/Radeon 4770, 12 GB HDD, Windows Vista SP2/7 SP1/8
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 19:43
- Szét*** az ideg [5484]
- 13:19
- Ki mivel játszik mostanában? [8243]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]