A BioWare előszeretettel készít olyan játékokat, amelyeknek nem csak története, de karakterei is erősen az előző epizódokra épülnek. Ilyen volt a Mass Effect trilógia, ahol az előző részek alapján dőlt el, hogy éppen mely karakterekkel vághattunk neki a harmadik résznek. És hasonló lesz a Dragon Age: Inquisition is, csakhogy a fejlesztők ezúttal gondoltak az új rajongókra is. Egy valamire való fantasy szerepjáték több tíz, de inkább száz óra játékidőt foglal magába, ez igaz volt a Dragon Age: Origins (és Awakening) és a Dragon Age II esetében is. Ezek végigjátszása tehát meglehetősen sok szabadidőt vonna el azoktól a játékosoktól, akik esetleg korábban (a maguk aktuális idejében) nem tettek velük próbát. Csakhogy az Inquisitionben mindkét korábbi rész eseményei szerepet játszanak, így jogos a kérdés: ha nincs előzőleg elmentett karakterem, akkor hogyan tovább? Erre ad frappáns és kreatív választ a BioWare a Dragon Age Keep formájában. Egy online felületről van ugyanis szó, amelyben felgyorsítva hozhatjuk meg az első játékok legfontosabb döntéseit, ezáltal generálva egy adott karaktert magunknak. Ezt elmentve pedig máris nekivághatunk az új Dragon Age kalandnak. A rendszert a napokban tartott PAX rendezvényen mutatták be, egyelőre csak béta állapotában. Erről egy közel negyedórás bemutató picit lejjebb meg is nézhettek, amely alaposan körbejárja, hogy pontosan mire is számíthatunk majd.
A kipróbálásához mindössze egy Origin profilra van szükség, használata teljesen ingyenes. Szerencsére a fejlesztők haladnak a korral, így az egész felület kényelmesen kezelhető hordozható eszközökön is. A bejelentkezés után a rendszer ellenőrzi, hogy milyen Dragon Age előzményekkel rendelkezünk, illetve számos előre generált hőst is felkínál, mind-mind eltérő előzménytörténettel. Ezután interaktív videón ismerhetjük meg a játékok történetét, amelyet a fontosabb döntési helyzeteknél megállíthatunk és befolyásolhatunk. Az ígéretek szerint több mint 300 ilyen döntést hozhatunk meg, vagyis ezzel a megoldással se két percig fog tartani, hogy behozzuk az esetleges lemaradásunkat. A Dragon Age Keep a tervek szerint valamikor szeptember-október környékén jelenhet meg.
Mi is az a Dragon Age Keep?
Egy online felület, amelyen az első két játék végigjátszása nélkül is felkészíthetjük karakterünket az Inquisitionre.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Dragon Age: Inquisition
Fejlesztő: BioWare
Kiadó: Electronic Arts
Megjelenés:
2014. november 20. PC
n/a: PS3, PS4, X360, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]