Augusztus 20-án jelentette be az Atari, hogy két nagy múltra visszatekintő, ám mára méltánytalanul elfeledett horror sorozatát is fel szeretné támasztani. Ezek közül az egyik az Alone in the Dark, amelynek első része még 1992-ben, legutóbbi felvonása pedig 2008-an jelent meg. Bár a széria hatalmas népszerűségnek örvend, mára klasszikussá is vált, a legutóbbi próbálkozás sajnos a megannyi zseniális ötlet ellenére sem volt képes feltámasztani a címet (köszönhetően e zseniális ötletek alig középszerű kivitelezésének). Most ismét tesznek egy próbát, készül ugyanis az Alone in the Dark: Illumination, amely több újdonsággal igyekszik elnyerni a rajongók kegyeit. A történet Lorwich elhagyatott bányászvárosában játszódik, ahol négy túlélővel ismerkedhetünk meg (és egyben a bőrükbe is bújhatunk). A bányákat egy áradás teljesen használhatatlanná tette, így idővel a város elnéptelenedett, majd szép lassan a feledés homályába is veszett. Az áradás oka sosem derült ki, a környékbeliek pedig nem merészkednek a városba, hogy utána járjanak. Már csak azért sem, mert a várost különös köd lepte el, amelyben a szóbeszéd szerint különös lények grasszálnak. Egyesek szerint egy egyetemes gonosz munkálkodik a városban, amely számtalan formában képes megjelenni az egyszerű ködtől a kísérteteken át egészen a szörnyekig. Az egyelőre nem tudni, hogy a játék négy főhőse miként kerül a városba, de az ő feladatunk (vagyis a miénk), hogy fényt derítsenek a rejtélyre és megküzdjenek a sötétség erőivel.
A játék tehát nem rugaszkodik el a természetfeletti témától és ez a karaktereken is meglátszik: Edward Carnby, a széria eredeti főhőse, aki természetfeletti ügyekre szakosodott magánnyomozó. Szintén ismerős lehet Emily Hartwood, a boszorkány, aki szintén felbukkant a korábbi játékokban. Varázserejét még nagyanyjától örökölte, de csak önvédelemre használja. A pap igazi nevét nem tudni, aki egész életét a sötétség elleni küzdelemnek szentelte. Képes másokat meggyógyítani. Végül a mérnök egy fiatal lány, aki már egészen pici gyerekként is inkább az elektronika iránt érdeklődött, így képes különféle szerkezeteket és robotokat készíteni. Mind a négy szereplő eltérő játékstílussal és felszereléssel rendelkezik, de a játékmenet leginkább a csapatmunkára, vagyis a kooperatív módra épül. A látványért az Unreal Engine 4 felel, vagyis jó eséllyel ezzel nem lesz gond. Erről tanúskodnak az alábbi képek és a trailer is, bár utóbbiból sok nem derül ki.
Az Alone in the Dark: Illumination kizárólag PC-re készül, megjelenésére pedig egyes források szerint még idén sor kerülhet.
Új Alone in the Dark: Illumination trailer és képek
Négyfős kooperatív móddal érkezik a klasszikus horror sorozat legújabb része.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
PanzerWolf 2014.09.02. 16:47 [2139]
Én is jobban örültem volna az első rész feltuningolásának.Mai napig egyik kedvenc játékom.
batman91 2014.09.02. 10:34 [116]
Kíváncsi vagyok mi lesz belőle, mert a 2008-as eléggé gyenge volt. Szerintem ez sem fogja hozni az elvártakat., de ne nekem legyen igazam. Azért várjuk sok szeretettel.
Zoo_Lee 2014.09.01. 23:09 [408]
Hihetetlenül "jó" ötlet fogni egy klasszikus szériát és addig törni, gyűrni, amíg nem kezd eléggé a Resident Evil+Left 4 Dead kombójára hasonlítani. Eleinte arról szóltak a pletykák, hogy az első rész kap egy teljes értékű remaket amolyan Gamecube-Resident Evil mintára az Unreal Engine 4-el, az a koncepció kicsit jobban tetszett volna...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Replaced teszt – Helycserés támadás
- 5. Ismét repkedhetünk az AION 2-ben, az NCSoft 2009-es játékának folytatásában
Legfrissebb fórumtémák
- 20:52
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2553]
- 18:06
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [5]
- 11:47
- OPUS: Prism Peak teszt – Kamera által élesen [hozzászólások] [1]
- 09:13
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1519]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]






