Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A Digital Extremes komoly játékokon dolgozott az elmúlt években, mégis a legtöbben a 2013-ban megjelent (és hivatalosan még mindig csak nyílt béta állapotban lévő) Warframe fejlesztőjeként ismerik a stúdiót. A játék először csak PC-re, majd fél évvel később PlayStation 4-re jelent meg, hogy tavaly szeptemberben az Xbox One változat zárja a sort.
A fejlesztők természetesen folyamatosan bővítik, finomítják a játékot, ám emellett némi extra munkára is volt idejük: elkészítették a Wyrmiust. Ez egy oldalnézetes minijáték a PC-s változaton belül, amely a '80-as évek hangulatát igyekszik némiképp visszacsempészni a játékosok hétköznapjaiba. A minijáték egyelőre kizárólag a PC-s változatban érhető el, de várhatóan később konzolokra is elkészül. Hogy pontosan miről is van szó, azt az alábbi, alig félperces előzetesben nézhetitek meg. A Warframe ingyen kipróbálható, ehhez csak a hivatalos oldalra kell ellátogatni és ott követni az instrukciókat.
