28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

2016-ra csúszott a Homefront: The Revolution

A hányattatott sorsú alkotás halasztását nem indokolták meg.

Írta: GeryG

Meglehetősen göröngyös utat jár be a Homefront: The Revolution. Már az első rész is egy könnyen feledhető, közepes alkotás lett, az akkor még a kiadási jogokat birtokló THQ később fel is oszlatta a Kaos Studiost, a jogokat pedig eladták a Cryteknek. Mindez még 2011-ben történt, az első érdemleges információra, kvázi az újbóli bejelentésre egészen 2014-ig kellett várni. Az új koncepció egész ígéretesnek tűnt, ám nem sokkal később komoly bajba került a német stúdió és úgy tűnt, vele együtt ez a játék is eltűnik a süllyesztőben. Végül nem így lett, mivel a Deep Silver felvásárolta a Crytek UK stúdiót (és átkeresztelte Dambuster Studiosra) és vele együtt az ott készülő játékot is. Legutóbb februárban nyilatkoztak a Homefront: The Revolution kapcsán, amikor is igyekeztek megnyugtatni a rajongókat, hogy a projekt jó kezekben van és el fog készülni. Csakhogy mára kiderült, hogy erre idén hiába várunk. A játékot ugyanis 2016-ra halasztották, ezt hivatalosan meg is erősítette a kiadó. Arról viszont, hogy mi áll a halasztás hátterében, nem adtak információt.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Homefront: The Revolution

Platform:

Fejlesztő: Dambuster Studios

Kiadó: Deep Silver

Megjelenés: 2016. május 20.

Minimális rendszerigény: Intel Core i5-4570T 2,9 GHz/AMD FX-6100 3,3 GHz, 6 GB RAM, GeForce GTX 560 Ti 1 GB/Radeon R7 260X 2 GB videokártya, 38 GB HDD, 64-bites Windows 7/8/10

Ajánlott konfiguráció: Intel Core i5-2500K 3,3 GHz/AMD FX-8320 3,5 GHz, 8 GB RAM, GeForce GTX 760 2 GB/Radeon HD 7870 2 GB, 38 GB HDD, 64-bites Windows 7/8/10

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!