28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Visszatér a Singularity?

Hivatalos bejelentés még nincs, de a készítők már elcsipogták magukat.

Írta: GeryG 6 hozzászólás

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

A Raven Software negyed évszázados fennállása során számos remek játékot tett le az asztalra. Ezek közé tartozott a ’90-es években a Hexen széria, majd nekik köszönhettük a Soldier of Fortune és a Soldier of Fortune II: Double Helix játékokat is. Később több Marvel játékon is dolgoztak, valamint a MachineGames előtt ők is megpróbálkoztak a Wolfenstein széria feltámasztásával. Az utóbbi években viszont elsősorban csak bedolgoztak más stúdiók alá, több Call of Duty epizódnál is közreműködtek.
Ezeken túl 2010-ben (sok-sok év fejlesztés és megannyi halasztás után), még a Call of Duty játékok előtt megjelent eddigi utolsó saját alkotásuk, a Singularity. A játék nagyon ígéretes ötletekre épült, hiszen manipulálhattuk benne az időt, vagyis pontosabban néha ugrálhattunk bizonyos idősíkok között, valamint megváltoztathattuk bizonyos tárgyak korát. Bár alapvetően akciójátéknak készült, voltak benne erre épülő fejtörők is. A látványvilággal sem volt gond, hozta az akkoriban elvárható szintet. Sajnos hiába a sok jó ötlet, az érdekes történet és a korrekt grafika, valahogy a Singularity mégsem tudott kiemelkedni a szürke tömegből, valószínűleg pont azért, mert az ötletek zöméből nem hozták a készítők a benne rejlő lehetőségeket. Sokan ezért arra vártak, hogy majd egy esetleges folytatásban (a Raven Software-re egyébként is jellemző, hogy egy-egy játékból legalább két epizódot készít) kipótolják ezeket a hiányosságokat – csakhogy öt éve nem esett szó a folytatásról.
Egészen mostanáig, ugyanis a Raven Software Twitter oldalán felbukkant egy kép, rajta a Singularity jellegzetes időmanipuláló-szerkezetével, felette a következő szöveggel: „Visszatérünk.” Hogy ez pontosan mit jelent, egyelőre rejtély, mivel a stúdió, valamint az előző játék kiadásáért felelős Activision egyelőre semmilyen hivatalos közleményt nem adott ki, így csak találgatni lehet. Készül a folytatás? Esetleg előzménysztorin dolgoznak? De az is lehet, hogy a könnyebb utat választják és remake-t vagy HD remastered kiadást készítenek az ötéves játékból. Amíg hivatalos bejelentés nem érkezik, úgysem tudjuk meg…

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Singularity

Singularity

Platform:

Fejlesztő: Raven Software

Kiadó: Activision

Forgalmazó: BSC Kft.

Megjelenés:
2010. június PC
n/a: PS3, X360

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Pras
Pras [5492]
Ráadásul annak idején nem is emlékszem, hogy rommá hájpolták volna, így végeredményben egy kellemes csalódás volt, főleg a múltban játszódó részek.
Gobiakos
Gobiakos [13334]
+1
Creativ3Form
Creativ3Form [33872]
Jó volt, jó volt, de a vége felé én egyre jobban untam. Kissé vontatottá, önismétlővé és érdektelenné vált számomra, de a befejezés megmentette, így azért örülnék a folytatásnak.
ivanova36
ivanova36 [1321]
Jól volt összerakva hja, pláne a több befejezése, ami érdekessé tette. Ami viszont nem tetszett benne hogy a spéci fegyverek amint kifogyott a lőszer, eldobta.
Christoph
Christoph [4806]
Kövezzetek meg, de én nagyon bírtam az első részt. Nem az a játék, ami megváltja a világot, nem volt annyira emlékezetes, de szórakoztató volt, jól összerakták (összelopkodták az ötleteket -főleg a Bioshockból :) ). Jöhet a folytatás!
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (6 db)