Az inXile Entertainment 2004-ben már készített egy The Bard’s Tale játékot, ám az nem az eredeti, ’80-as években megjelent trilógiához kötődött, mivel annak jogai az EA kezében voltak. A stúdió azonban nem mondott le régi tervéről, ezért még januárban bejelentették, hogy készül The Bard’s Tale IV.
„Mi lehet az eredeti Bard’s Tale harmincadik évfordulójánál jobb alkalom, hogy újabb megéneklésre váró kalandokra induljunk? A The Bard’s Tale IV igazi kihívást nyújtó labirintussal vár, tele fondorlatos fejtörőkkel és rejtvényekkel, amelyet az eredeti trilógia stílusában, belső nézetben fedezhetünk fel. Az inXile birtokában van minden szükséges jogosultságnak, hogy az eredeti trilógia minden tartalmát felhasználja, így a játék tele lesz utalásokkal és olyan régi kedvencekkel, mint a teleport zónák és a varázs szájak.” – olvasható a fejlesztők közleményében.
A tervek szerint a játék alatt az Unreal Engine 4 teljesít majd szolgálatot, de a játék elkészítéséhez a rajongók támogatására is szükség van. Ezért június 2-án útjára indítanak egy Kickstarter kampányt, amely révén mindenki beszállhat a fejlesztési költségekbe.
Az inXile elkészítené a The Bard’s Tale IV-et
Ehhez viszont a rajongók támogatására is szükségük lesz. A Kickstarter kampány június elején rajtol el.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
The Bards Tale IV
Platform:
Fejlesztő: inXile Entertainment
Kiadó: inXile Entertainment
Megjelenés:
2018. szeptember 18. PC
n/a: PS4, X1, Switch
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 22:31
- Ki mivel játszik mostanában? [8244]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
