A héten jelentette be az Electronic Arts, hogy idén már folytatódik sokak kedvenc, ám az elmúlt években alaposan megkopott autós sorozata, a Need for Speed. Hogy folytatást, esetleg egy rebootot kapunk, egyelőre nem teljesen világos, ám az, hogy az új rész semmilyen alcímet nem kapott, inkább az utóbbira enged következtetni. A bejelentéskor meglehetősen szűkszavúak voltak a készítők, mivel az igazi nagy leleplezést az E3-ra tartogatják. Így alig tudni valamit a játékról, mindössze annyi bizonyos, hogy ősszel fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, valamint vélhetően az Underground széria éjszakai illegális gyorsulásait fogja feldolgozni. Ma újabb érdekes apróságra derült fény, bár ez egy picit technikai jellegű adat. Kiderült ugyanis, hogy a játék az előző epizódokhoz hasonlóan a DICE által fejlesztett Frostbite grafikus motort fogja használni, annak is a legújabb, harmadik generációját. Ez olyan játékokban bizonyított már, mint a Battlefield 4, a Battlefield: Hardline, a Dragon Age: Inquisition, vagy épp a Need for Speed: Rivals, de erre épül a Star Wars: Battlefront és az új Mirror’s Edge is. Nem újdonság tehát, hogy az inkább akciójátékokban domborító motort választják egy autós játékhoz, más kérdés, hogy remélhetőleg ezúttal jobban ki tudják majd használni a benne rejlő lehetőségeket, mint korábban.
Új Need for Speed régi motorral
A széria legutóbbi darabjai már mind a Frostbite motorra épültek, ez most sem fog változni.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Need for Speed (2015)
Platform:
Fejlesztő: Ghost Games
Kiadó: Electronic Arts
Megjelenés:
2015. november 6. PC
n/a: PS4, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Replaced teszt – Helycserés támadás
- 5. Ismét repkedhetünk az AION 2-ben, az NCSoft 2009-es játékának folytatásában
Legfrissebb fórumtémák
- 16:51
- Diablo IV [459]
- 15:30
- Versenyszimulátorok [51]
- 10:19
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [7]
- 20:52
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2553]
- 11:47
- OPUS: Prism Peak teszt – Kamera által élesen [hozzászólások] [1]
- 09:13
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1519]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
