2004-ben indult el a Relic Entertainment stratégiai sorozata, a Warhammer 40,000: Dawn of War. Az első rész több kiegészítő után 2009-ben kapta meg folytatását, amelyhez szintén több kiegészítés készült. Ám a harmadik részre egyelőre hiába várnak a széria rajongói – mostanáig. A kiadásért felelős Sega (aki a THQ megszűnésekor zsákolta be a jogokat) ugyanis a napokban beregisztrálta a Dawn of War 3 domaint. Az oldal jelenleg jobban kong az ürességtől, mint a Szent István bazilika harangjai, de kikeresve a whois adatokat kiderül, hogy a Sega of America jegyezte be a GoDaddynél, a regisztrációhoz pedig @relic.com e-mail címet használtak.Ez persze önmagában még semmit sem jelent, de vélhetően nem csak elővigyázatossági okokból foglalták le a címet. A hivatalos bejelentésre egyelőre várni kell, de nem elképzelhetetlen, hogy az idei gamescomra időzítik majd a nagy leleplezést.
A Sega egyébként is igyekszik minél több Warhammer 40,000 vasat a tűzben tartani, hiszen készül a The Creative Assembly saját stratégiája, a Total War: Warhammer is.
Jön a Warhammer 40,000: Dawn of War 3?
A Sega beregisztrálta a Dawn of War 3 domaint, vélhetően nem ok nélkül.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Barthezz 2015.07.06. 20:14 [54699]
Idénről a Grey Goo-t érdemes még kiemelni, állítólag nagyon jó lett, a Dome is cikkezett róla. Idő hiányában viszont nem vágtam neki, plusz állítólag nagyon nehéz a kampány, és mivel jóideje szinte nem is játszom RTS-sel, kiestem a gyakorlatból, hogy rögtön egy hardcore játékkal térjek vissza az RTS-ek világába. Ez is sajnos visszatart tőle. Az Act of Agression-re ősszel viszont benevezek!
Rigida 2015.07.06. 16:02 [544]
tényleg pangás van, mer van a Blizzard a maga StarCraft-jával ami nagy név és ennyi, van még a Eugen Systems a Wargame sorozatával, meg a most készülő Act of Agression és más kb eszembe se jut
Noggle 2015.07.06. 15:14 [224]
Bár valahogy ez mindig vitatopic, de szerintem a DoW1 és a DoW2 is kiváló játék a maga módján. Örülnék egy harmadik résznek, bár a megjelenési ideje (ha lesz tényleg) igencsak soká lesz.
Amúgy kérdés: Csak én nem követem eléggé vagy tényleg pang az RTS piac?
Amúgy kérdés: Csak én nem követem eléggé vagy tényleg pang az RTS piac?
GeryG 2015.07.06. 15:02 [2377]
Az utolsó bekezdés a Segára vonatkozott, hiszen az is hozzájuk tartozik. :)
Szekuj 2015.07.06. 14:57 [311]
Kicsit félreérthető az utolsó bekezdés, hiszen a Total War: Warhammer, nem Warhammer 40,000-es játék.
A cikkhez: remélem igaz és bázis menedzselős játék lesz, csakúgy mint az első.
A cikkhez: remélem igaz és bázis menedzselős játék lesz, csakúgy mint az első.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]