A gamescom több szempontból is fontos esemény volt a Paradox Interactive és a Colossal Order számára, hiszen a Cities: Skylines kapcsán több bejelentésre is sor került. Először kiderült, hogy Xbox One-ra is elkészül a városmenedzser játék, majd nem sokkal később leleplezték a legújabb kiegészítőt, az After Darkot. Utóbbinak már a címéből lehet sejteni, milyen tartalommal kecsegtet. A legfőbb újdonság a dinamikusan változó napszakok megjelenése, ám ez nem csupán látványelem lesz (mint mondjuk a korábbi SimCity játékokban), hanem játékmeneti változásokat is magával hoz. Átalakul a bűnözés, amely sokkal inkább az éjszakákra lesz jellemző, de lesznek bulik a parton vagy épp kifejezetten éjszaka működő reklámfelületek is. A forgalom is a napszaknak megfelelően változik majd, hiszen éjszaka jóval kevesebben ülnek kocsiba mint nappal. Megújulnak bizonyos közösségi szolgáltatások, köztük a taxi szolgálat és a partokon üzemelő bárok működése is. A bűnözőket át kell szállítani a rendőrségi fogdákból a börtönökbe, megjelennek a kikötőket a vasúttal összekötő terminálok, de kapunk vadonatúj nemzetközi repteret is (ami sokkal nagyobb az eddiginél saját metrócsatlakozással). Végül a bringásokra is gondoltak, hiszen megjelenik ez a közlekedési eszköz is, mi pedig kiépíthetjük a bringa-úthálózatot is.
A dinamikus napszakváltozás egy ingyenes frissítés keretében minden játékos számára elérhető lesz, míg az összes több egy még be nem árazott DLC-ben lesz elérhető, de még nem tudni, pontosan mikor.
Bemutatkozott a Cities: Skylines - After Dark kiegészítő
Beköszönt a dinamikus napszakváltozás.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Cities: Skylines
Fejlesztő: Colossal Order
Kiadó: Paradox Interactive
Megjelenés:
2015. március 10. PC, Mac, Linux
2017. április 21. X1
2017. augusztus 15. PS4
2018. szeptember 13. Switch
2023. február 15. PS5, XSX
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]