A Gearbox tavaly februárban nyújtott be keresetet a 3D Realms és az Interceptor Entertainment ellen, miután azok szerintük jogtalanul használták a Duke Nukem címet – ez ugyanis 2010 óta a Gearbox birtokában van. Hosszú hónapok huzavonája után mára pont került az ügy végére, a felek közleményben tudatták a nagyérdeművel, hogy megállapodásra jutottak. A 3D Realms képviseletében Mike Nielsen a következőképp fogalmazott:
„Amikor az Interceptor Entertainment a Duke Nukem: Mass Destruction fejlesztése miatti licenc kérdésében megkeresett minket, örömmel segítettünk nekik és nem is sejtettük, hogy baj lesz. Soha nem akartunk kárt okozni sem a Gearboxnak, sem Duke-nak, ezért is azonnal leállítottuk a fejlesztést, amikor a Gearbox megkeresett minket. Duke jövője érdekében a 3D Realms egyetért a Gearbox véleményével abban, hogy az IP-nek egyetlen otthona lehet csupán. Duke nagy rajongóiként kíváncsian várjuk, hogy a Gearbox mit tartogat a Király számára. Ami pedig a saját játékunkat illeti, alig várjuk, hogy befejezzük a Bombshell fejlesztését és átadjuk a rajongóknak.”
Nielsen mellett Frederik Schreiber, az Interceptor Entertainment vezetője is közleményt adott ki:
„Nagyon örülök, hogy a Gearbox, a 3DR és az Interceptor közötti per véget ért. Jelenleg az Interceptoros kollégákkal a Bombshell utolsó finomításai kötnek le minket. Alig várjuk, hogy végre játszhassatok vele! Most, hogy vége a pereskedésnek, szeretnék pár szót szólni a saját Gearboxos múltamról, reményeim szerint ezzel tisztázva néhány tévedést. Évek óta nagy Duke rajongó vagyok, az eredeti Duke Nukem 3D óriási hatással volt rám és a karrieremre is abban az iparágban, amit szeretek. Szeretném kifejezni a legmélyebb hálámat a Gearbox felé, amiért engedték, hogy dolgozzam a Duke Nukem Reloadeden. 2011-ben azért hagytam abba a Reloaded fejlesztését, hogy megalapíthassam az Interceptort és elkészíthessem a Rise of the Triadot. Egyszer és mindenkorra szeretném tisztázni, hogy egyedül az én döntésem volt, hogy a Duke Nukem Reloadedet töröltem amellett, hogy befejezhettük volna a fejlesztést. Tisztelem a Gearboxot, amiért támogattak egy fiatal fejlesztőt és örülök, hogy mindezt végre magunk mögött hagyhatjuk. Szeretném befejezni a Bombshell fejlesztését, és régi Duke rajongóként kíváncsi vagyok, mit tartogat a Gearbox a Király számára.”
A sort végül a Gearbox közleménye zárta:
„A Gearbox Software önszántából fejezte be a pereskedést az Interceptor Entertainmenttel és a 3D Realmsszel szemben, emellett leszögezi, hogy a Gearbox Software az egyetlen és teljes jogú tulajdonosa a Duke Nukem franchise-nak. A Gearbox méltányolja az Interceptor és a 3D Realms képviselőinek érzéseit. Randy Pitchford, a Gearbox elnöke azt mondta, értékelem Mr. Nielsen és Mr. Schreiber közleményét és a legjobbakat kívánom az Interceptor Entertainmentnek és a 3D Realmsnek a jövőbeni sikereikhez, és mint egykori 3D Realms munkatárs, mikor a Bombshell ötlete először felmerült, kíváncsian várom, mit tartogatnak számunkra a játékukban.”
A kölcsönös tiszteletkörök tehát lefutottak, a lényeg pedig, hogy a Duke Nukem jogok továbbra is a Gearbox tulajdonában maradtak, valamint mindenki piszok kíváncsi, mivel foglalkozik a másik…
Megállapodás a Duke Nukem jogokról
Egyezségre jutott a Gearbox, a 3D Realms és az Interceptor Entertainment.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
- 5. Már csak három nap van hátra a Sudden Strike 5 megjelenéséig, de van rá mód, hogy már most kipróbáld a magyar fejlesztésű stratégiát
Legfrissebb fórumtémák
- 23:40
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1518]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
