Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

LawBreakers - új multi-FPS Cliff Bleszinskitől

Bemutatták a játékot, amit egy éve csak Project Bluestreak címen emlegettek.

2015.08.27. 16:35 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Cliff Bleszinski eddig nem nagyon nyúlt mellé. Több évtizedes pályafutása során olyan játékokat köszönhettünk neki és aktuális csapatainak, mint a Jazz Jackrabbit, az Unreal, az Unreal Tournament széria, a Brothers in Arms sorozat, a Bulletstorm, illetve természetesen a Gears of War játékok.
Tavaly nyáron érkezett a hír, hogy CliffyB vadonatúj projekten tüsténkedik, amelyet persze nagy titkolózás vett körül, mindössze annyi derült ki, hogy Project Bluestreak címen emlegetik és az újonnan alapított Bosskey Games stúdiójában készül. A következő hetekben, hónapokban azért apránként kaptunk némi fogódzkodót, hogy mégis miről is van szó. Kiderült, hogy egy jövőben játszódó, kifejezetten multira szánt FPS készül, amely ráadásul teljesen ingyen lesz elérhető, de kizárólag PC-re.
Néhány apró hírmorzsát és egy pályarészleteket bemutató rövid teaser videót leszámítva egészen mostanáig nem hallhattunk a projektről, ám tegnap este végül megtört a csend: hivatalosan is bejelentették, hogy készül a LawBreakers. A játék tehát címet változtatott, de két fontos dologban hű maradt az eredeti tervekhez: kompetitív többjátékos FPS lesz és ingyenes.
A történet egy alternatív jövőben játszódik, amikorra egy világméretű katasztrófa (amit csak egyszerűen zúzásként emlegetnek később) után a Föld gravitációs vonzása örökre megváltozik. Az emberiségnek hosszú idejébe telt magához térni a megrázkódtatásból és lényegében két táborra szakadt: a törvénykövetőkre és a törvényen kívüliekre. Azért a gravitációs anomáliáknak előnyei is akadnak, ugyanis új technológiai fejlesztések egész sora épül rájuk, ezek pedig különleges képességekkel ruházzák fel az embereket. A két fél ezeket a technológiákat használja fel céljai eléréséhez: a törvény emberei a rendet akarják betartatni, míg a jól szervezett bűnszervezetek pedig azt megtörni. Ebből is ered a játék címe is: a játékosok a törvény (law) és a törvényszegők (breakers) frakciók közül választhatják majd ki, hova állnak.
A LawBreakers megkapta első előzetesét is, mi pedig egy ígéretet, hogy az első játékmenet-bemutató holnap érkezik. A játék kizárólag PC-re készül és várhatóan valamikor 2016-ban fog megjelenni. ■

LawBreakers
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
LawBreakers

hozzászólások (1)

GustyX
GustyX 2015.08.28. 16:00
Gameplay.
ajánlott olvasnivaló