28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

A hó végén rajtol a Roller Coaster Tycoon World bétája

A játék előrendelői már a decemberi premier előtt kipróbálhatják a játékot.

Írta: GeryG

Eléggé hányattatott sorsa és körülményes fejlesztési háttere ellenére úgy tűnik, lassan végre révbe ér a Rollercoaster Tycoon World is. Az egykor hatalmas népszerűségnek örvendő sorozat mára érdemtelenül a feledés homályába veszett, amin talán az új rész tud majd segíteni. Ám az, hogy az elmúlt években többször is fejlesztőt cserélt a projekt, nem sok jót vetített előre.
A bizakodásra most épp az adhat okot, hogy a fejlesztők bejelentették, október 30-án elrajtol a játék béta tesztje. Ezen azok vehetnek részt, akik előrendelik a játékot a Steamen. A béta mindössze egy hétvégén át fog tartani, ez idő alatt a játékosok kipróbálhatják a szabad játékmódot a Forest pályán, ahol tesztelhetik az új hullámvasút-szerkesztőt és szimulátort, de ízelítőt kapnak a pályaszerkesztőből, a fizikai motor működéséből is. A pénzügyi részleg ugyanakkor nem lesz benne a bétában, hiszen most kizárólag a szerkesztőkre koncentrálnak a készítők. A hírek szerint a gazdasági menedzsment részt egy második béta során lehet majd kipróbálni. Ennek dátuma egyelőre nem ismert, de várhatóan valamikor novemberben kerítenek rá sort, hiszen a teljes verzió premierje jelen állás szerint december 10-én lesz esedékes.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Rollercoaster Tycoon World

Platform:

Fejlesztő: Nvizzio Creations

Kiadó: Atari

Megjelenés:
2016. tavasz PC
n/a: iOS

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!