A Quantic Dream a hét elején jelentette be legújabb játékát, a Detroitot. A stúdió még 2011-ben készített egy elképesztően látványos és annál is hangulatosabb techdemót, amelyben Kara, a robot játszotta a főszerepet. Ez akkor még Beyond: Two Souls technológiai demonstrációjaként járta be a világhálót, ám a héten kiderült, saját játékot kap Kara. David Cage, a stúdió alapítója a napokban néhány részletet is elárult a játékról, amelyről leszögezte, nem sci-fit akarnak készíteni. Ez már csak azért is érdekes, mivel a Detroit egy olyan közeljövőbeli városban játszódik, ahol a húsvér emberek és a rájuk megszólalásig hasonlító androidok egymás mellett élnek. A várost hatalmas mamutcégek irányítják, az utcákon mindenfelé robot-töltőállomásokat találni. Ezzel együtt egy olyan világot akarnak megteremteni, amiben napjainkban is elérhető technológiák vannak. Olyan várost, ami valóban ismerős lesz a játékosoknak (feltéve, hogy valaha is jártak Detroitban…).
Mindezt vadonatúj grafikus motorral fogják megvalósítani. Erre azért van szükség, hogy kiaknázhassák a PlayStation 4-ben rejlő erőforrásokat – amire a jelek szerint a korábbi (cseppet sem rossz) grafikus motorjaik nem lennének képesek. Ez pedig lehetővé teszi a fejlesztőknek, hogy minden korábbinál valóságosabban jelenítsék meg a szereplők érzelmeit, köszönhetően a sokkal részletesebb mimikának és arcjátéknak. Emellett sokkal szebb fény-árnyék effektekkel dolgozhatnak, valamint a játéktér is sokkal nagyobb lehet. Végül Cage azt is kifejtette, hogy a Detroit szinte minden tekintetben különbözni fog a korábbi játékaiktól. A játékosok a döntéseik és cselekedeteik révén maguk alakítják majd a történetet. Rendben, ezt ma már minden új játéknál elmondják a fejlesztők, ám a Quantic Dreamre már korábban is jellemző volt a hasonló innovatív hozzáállás. Arról nem is beszélve, hogy játékaik rendre az emberi érzelmeket helyezik előtérbe, ezzel pedig egész egyedi élményt kínálnak. A jelek szerint A Detroit sem lóg majd ki a sorból, hiszen épp azt feszegeti, hogy mit is jelent egy nem embernek megélni az emberi érzéseket. Vagy valami hasonló.
A Detroit kizárólag PlayStation 4-re fog megjelenni, de ennek dátuma természetesen még nem ismert.
Nem sci-fi lesz a Detroit
A játék egész más lesz, mint a Quantic Dream korábbi játékai.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Detroit: Become Human
Platform:
Fejlesztő: Quantic Dream
Kiadó: Sony Computer Entertainment Europe
Megjelenés:
2018. május 25. PS4
2019. december 12. PC
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 3. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
- 4. Sztori-DLC-vel fog bővülni még a nyáron a The Alters, a Future Games Show-n mutatkozott be a Last Variable
- 5. A Wo Long 2-ben ismét hadban áll majd a Három Királyság
Legfrissebb fórumtémák
- 20:00
- Ki mivel játszik mostanában? [8249]
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]