Októberben bejelentették, azóta viszont csend honol a Far Cry Primal háza táján. A napokban azért megpezsdült kicsit az élet, ugyanis a The Game Awards 2015-ön jelen volt a Ubisoft is, ahová egy vadonatúj, közel tízperces bemutatót is magukkal vittek, valamint lelepleztek két gyűjtői csomagot is.
A video egy ellenséges törzs támadásával veszi kezdetét, majd két fejlesztő (JC és Max a Ubisoft Montrealtól és a Ubisoft Torontótól) közreműködésével bőséges ízelítőt kapunk a várható játékmenetből. A játék a kőkorszakban játszódik, mi pedig Takkar állatprémekkel takart bőrébe bújhatunk benne. Ekkoriban az emberek még messze voltak a tápláléklánc csúcsától és nagyjából az összes vadállat komoly veszélyt jelentett rá. Újdonság viszont, hogy az előző Far Cry játékokkal ellentétben a vadállatokat nem csak levadászni tudjuk majd, hanem akár meg is szelídíthetjük. Erre a videóban egy farkast mutatnak példaként, aki később számos feladattal megbízható lesz, emellett minden vadállat saját képességekkel rendelkezik majd. A farkas például ki tudja szimatolni a közelben ólálkodó ellenséget, amit morgással jelez, míg a baglyokat előre küldhetjük felderítőnek (sőt, akár bombázóként is használhatjuk…), a jaguárok pedig a lopakodás mesterei. A vadászat különösen fontos része lesz a játéknak, ebben pedig nagy segítség lesz egy oldalunkra állított vadállat. Az elejtett állatok prémje és húsa szolgálja ezúttal is hősünk eszközeinek fejlesztését, így időnk nagy részét cserkészéssel fogjuk tölteni. Újdonság lesz a hatalmas nyílt világ felfedezése. Míg a korábbi játékokban ezt zónákkal és rádiótornyokkal oldották meg, ez most értelemszerűen nem működhet. A térképet fedő ködöt minél több barangolással tudjuk feloldani, a tornyok helyett pedig máglyák lesznek, amelyek között lehetőség lesz gyors utazásra is.
A látottak alapján ötletesen ültetik át a már jól ismert Far Cry játékmenetet a kőkorszakba, ami a jelek szerint a 2016-os év slágere lehet. A Far Cry Primal mellett érdemes lesz odafigyelni a WiLD-ra is, de megemlíthetjük még a Robinson: The Journey-t és a Horizon: Zero Dawnt is (ezek ugyan nem kőkorszakban játszódnak, de hasonló hangulatuk lesz).
De visszatérve a Far Cry Primalre, a Ubisoft az új játékmenet-bemutató mellett két kiadást is leleplezett a napokban. Ezek közül a Digital Epex Editionben csak játékon belüli extrákra számíthatunk, hiszen csak letölthető formában lesz beszerezhető:
- Legend of the Mammoth küldetéssorozat (Duel of beasts, The trapped elder és Hunt the hunter)
- Blood Shasti Club – az Udam törzs vezérének, Ullnak egykori bunkója csontokból és fogakból (törhetetlen és felgyújthatatlan lesz)
- négy fejlesztőcsomag, amelyek ritka nyersanyagokhoz és fejlesztési opciókhoz engednek korai hozzáférést
A másik csomag, a Collector’s Edition már dobozos kiadásban lesz megvásárolható és fent felsorolt digitális tartalmakon túl a következőket kínálja majd:
- térkép Oros világáról
- a játék zenéit tartalmazó album és a játék nyelvezetét tartalmazó album
- 68 oldalas útmutató a játék egyedi nyelvezetéhez a hasznos szavak, kifejezések és mondatok szótára
- mindez exkluzív gyűjtői fémtokba és dobozba csomagolva
A két gyűjtői kiadást már elő is lehet rendelni a hivatalos oldalon PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. További hír, hogy a PC-s kiadás a francia kiadó szokásainak megfelelően később fog megjelenni, de szerencsére ezúttal mindössze egyetlen hétről van szó. Míg a konzolos verzió február 23-án jelenik meg, addig a PC-s március 1-én.