28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Havonta jöhetnek a Hitman epizódjai

Az IO Interactive összesen hét részt tervez nyár végéig bezárólag.

Írta: GeryG

Néhány nappal ezelőtt megjelent az új Hitman, amely bár alapvető témájában és játékmenetében nem szakított a sorozat hagyományaival, megvalósításában azonban eléggé. Az új játék ugyanis a kalandjátékokéhoz hasonló epizodikus formában készül el, múlt pénteken csak az első fejezetet kaptuk meg. A játékban egy rövid oktatórész után egy picit komolyabb kiképző küldetést teljesíthetünk, majd jöhet is az első éles akció Párizsban. Habár a premierkor még akadnak kisebb-nagyobb hibák a kódok között, az összhatás egyelőre reménykeltő.
Az IO Interactive a napokban arról is beszélt, hogyan tervezik a közeljövőt. Összesen hét epizódban gondolkoznak, amelyeket nyár végéig szeretnének elkészíteni. Az egyes epizódok havonta fognak megjelenni, az utolsó jelen állás szerint szeptemberben várható. Az első rész tehát Párizsban játszódik, innen áprilisban Olaszországba röppenhetünk át, hogy ott is eltegyünk valakit láb alól, majd irány Marokkó, az Egyesült Államok, Japán és Thaiföld.
Ha minden epizód elkészült és elérhetővé vált, a következő lépés a dobozos kiadás lesz, ám sajnos most már biztos, hogy ősz helyett csak jövő januárban fog megjelenni.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Hitman (2016)

Platform:

Fejlesztő: IO Interactive

Kiadó: Square Enix

Megjelenés:
2016. március 11. PC
n/a: PS4, X1

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!