Az E3-on mutatta be az Insomniac Games a következő játékát, amely a kizárólag PlayStation 4-re készülő Spider-Man lesz. Az impozáns előzetes után néhány részlet is napvilágot látott, melyek szerint egy vadonatúj pókembert ismerhetünk majd meg, a játékosoknak pedig meg kell találnia az egyensúlyt, hogy mind a szuperhős, mind Peter Parker élete egyenesben maradjon.
A Marvel univerzum kétségtelenül legnépszerűbb hősének új videojátékos eljövetele azonban csak a kezdet. Mint arról Jay Ong, a Marvel jelenlegi elnök egy Polygonnak adott interjújában kifejtette, a cégnek komoly szándékai vannak a jövőt illetően. Elmondása szerint a legjobb hősök állnak rendelkezésükre, amelyek mindegyike alkalmas nagyszerű játékok elkészítésére. Ehhez azonban meg kell találniuk a megfelelő partnereket, hogy elkerüljék a korábban tapasztalt gyenge minőségű szuperhősös játékok megjelenését.
Szó, mi szó, a Marvel univerzumon alapuló videojátékok mostanában nem nagyon rúgtak labdába a DC univerzum játékaival szemben. Míg utóbbit olyan játékok jellemezték az elmúlt években, mint a Batman: Arkham széria, az Injustice vagy a DC Universe Online, addig előbbi mindössze néhány közepes minőségű Spider-Man játékot, egy hasonló Deadpool adaptációt és egy-két LEGO-játékot tudott felmutatni. Reméljük, a jövőben változik a helyzet.
Az új Spider-Man csak a kezdet
A Marvel komoly terveket szövöget a videojátékos piacon.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 16:48
- Játék kívánságlisták és várólisták [17]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]